Éppen másfél hónapja, hogy a legkisebb családtagunk megtanult 2 keréken tekerni és már máris a 2 túránkra indultunk. Dunavecse és a Pentele-híd az uticél. Ismét az autóba került a kettőnk biciklije, apa pedig nyeregben ment odáig. (Addig szorgoskodtunk a Zalánnal a konyhában, hogy elkészítsük a meglepetés rántott husit apának, hogy Ő ért oda előbb, kerékpárral! :P )
Leparkoltunk, kipakoltunk és felkerekedtünk. Nem volt már túl jó idő, érezhetően november volt.
Először a híd alá mentünk, a kedvenc helyünkre. Párszor meg kellett állnunk "egy kis pihenőre" , de elég hamar a hídhoz értünk.
Az aszfalton semmi probléma nem volt, de az utunk utolsó pár 10 méterét "terepen" kellett megtennünk. Ez nem ment olyan könnyen a Zalánnak, sokkal több biztatásra volt szükség. Többször leszállt és nehezen akart visszaülni, de végülis mindig rá tudtuk beszélni, hogy folytassuk utunkat. Az azonban jól látszik, hogy egyelőre, amíg nem szerez kellő jártasságot és biztonságérzetet, nem kell erőltetnünk a terepen történő kerekezést. Ugyanis nem az a célunk, hogy elkedvetlenítsük, éppen ellenkezőleg, megszerettetni szeretnénk vele a kerékpározást.
Kedvenc helyünkön letáboroztunk, előkerült a meglepi husi, jó étvággyal falatoztunk. Még meleg volt és rizi-bizit is csomagoltam hozzá. Élveztük az ízeket, a látványt, a természetet. Sajnos nem sokáig maradhattunk, mert a hídon szerettünk volna áttekerni, és sötétedés előtt hazaérni.
 |
| Zalán megismerkedett a homokban való tekeréssel :) |
Sajnos nem mentünk végig a hídon, meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy visszafordulunk, mert apa visszafelé is tekerni akart és sötétedés előtt haza szeretett volna érni. Világosban is életveszélyes az 51-es főúton tekerni, nemhogy szürkületben. Így a 30-as számú villanyoszlopnál visszafordultunk.
12 km volt a táv és büszke vagyok a kisfiamra! :)
