Kalandjaink... : szeptember 2017

Hónapok óta nézegettem a versenykiírást... Azt láttam, hogy nem népszerű a rendezvény a csajok körében. 1-2 induló volt az elmúlt években. Gondolom a homokos talaj az oka, nekem sem a barátom. Korábban a trekkinget toltam homokos talajon, de azóta van egy monti is a gépparkban. A gondolatom az volt, hogy benevezek, ha végigtolom, akkor is dobogóra kerülök. :)

Ahogy közeledtünk a verseny időpontjához, rá-rá pillantottam a nevezettek listájára és meglepetten tapasztaltam, hogy nem 1-2 nő nevezett... :O Amikor neveztem, kb. 3-4 héttel a korábban, már 10-en voltunk. Elúszni láttam az érmet, de ettől függetlenül még meg akartam csinálni.

A verseny előtti napon már 14 előnevezett csaj volt és ez a szám akár nőhet is, mert van lehetőség helyszíni nevezésre .
Az időjárás kedvezőnek tűnt, a kánikula éppen megszűnt, esett kiadós eső, amely optimálisabbá tette a homokot.
Reggel összekészültünk és útnak indultunk. Nagyon sokan voltak, irányították a parkolásunk. Előszedtük a bringákat és elmentünk a rajtszámokért.

Volt időnk a környéken szétnézni, fotózni, enni, mert 12:30-kor , utolsó versenyszámként rajtolnak a bringások.

Rajt előtti pillanatok... Zolit zavarta a tömeg, engem pedig a bringás csajok :D Végignézve rajtuk nem sok esélyem maradt... :)

Negyed óra késéssel indítottak minket. Rögtön 2 kanyarral kezdtünk, ami sosem volt az erősségem, minden kanyar nagyon lelassít. Páran el is haladtak mellettem. Nagy tempóval kezdtük az elejét, homokban, vastag gumikkal 27-28 km/h óra körül. Nyomta a pedált mindenki, körülöttem két vetélytársat láttam, egy kislányt és az édesanyját. A kislányra egy pillanatig sem gondoltam, hogy ellenfélként kellene tekintenem. Jópofa dolognak tartottam, hogy anyuka, apuka és a gyermek is bringázik, szimpatikusak voltak. Csakhogy a kislány nyomta... Néhány pasi mellett nagy nehezen elhaladtunk, nehéz volt nyomvonalat váltani a mély homokban. Jól meggondoltam, mert középen még lazább volt a homok, és veszítettem a sebességemből, valamint annak az esélye is megnőtt, hogy ledob a bringám! :) Szóval tekertünk, tekertünk... Az első néhány km-t gyorsan magunk mögött tudtuk, az első frissítőpont egy homokdombon volt, esélytelen volt a feltekerés.

Gyorsan felszaladtam, de az kislány és édesanyja előttem voltak néhány másodperccel. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy elvettem a poharat az asztalról, megittam a tartalmát és ezzel további előnyhöz juttattam őket. Amikor a dobról leértem, már nem is láttam őket. Mindent beleadva rohantam utánuk, szerettem volna ledolgozni a hátrányom. Elképzelésem sem volt arról, hogy a többi csaj hol lehet a mezőnyben, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy nem volt időm hátranézni, nézelődni. Kifejezetten a talajra koncentráltam, hogy végig nyeregben tudjak maradni. Hamarosan feltűntek a "szökevények" én pedig még keményebben nyomtam. Az anyukát megelőztem egyszer egy optimális helyzetben. Külön "sávban" haladtunk szinte fej-fej mellett és az Ő nyomvonalában utolértünk egy pasit. Így nekem lehetőségem nyílt elhaladni mellette. Azután ő már végig mögöttem maradt. A kislánnyal viszont "meggyűlt a bajom" , hiába tettem bele minden energiám, nem tudtam megelőzni. Amint mellé értem kiállt, és mindig volt annyi tartaléka, hogy egy pár méterrel elhúzzon. Így vonatoztunk egészen a célig. A cél előtti széles úton sem volt lehetőségem elhagyni, egyszerűen jobb volt mint én. Az utolsó kanyar engem ismét lelassított, Ő bátran vette be. :) 8 másodperccel csippantották később az én vonalkódom, mint az övét. A célba érve köszöntöttek, hogy Te vagy a második lány!!! Nem hittem a fülemnek, visszakérdeztem, de az első helyezett kislány már nyújtotta is a kezét és gratulált! 1-2 perccel később az édesanyja is beért. El sem hiszem!!! :)

A rajtnál sokan voltak előttünk, nem tudtam, hogy volt-e közöttük csaj. Azt tudtam, hogy egy sem előzött le, viszont az is tudtam, hogy én sem előztem le, csak a kislány anyukáját. Nem tudtam pozicionálni magam ezért is lepett meg az eredmény. Volt egy holtpontom is, 12-14 km között. Úgy éreztem, hogy nagyon sok van még hátra és hogy ezt a tempót nem fogom bírni végig. Folyamatosan magasan volt a pulzusom, 170-es átlagpulzussal csináltam meg a 22 km-t. De aztán összeszedtem magam és nyomtam tovább. Már csak 6 km, már csak 5, 4, 3 ... Az utolsó km-en úgy gondoltam, hogy beleadok minden nem létező tartalékomat és lehagyom a kislányt. Csakhogy Ő meg úgy gondolta, hogy nem hagyja magát. :) Az utolsó 100 m-en már el is engedtem, láttam, hogy nem fog menni, egyenesen úton sem ment és a cél előtt volt még két kanyar.

Zoli nagyon meglelődött, hogy milyen hamar beértem. Arra készült, hogy kifújja magát és majd videóra veszi, amikor beérek. Ez nem sikerült, azt mondta, hogy nagyon közel voltam mögötte.

Eredmény hirdetésig még volt időnk, elfogyasztottuk a kenyérlángost, amit minden nevező kapott, illetve beszélgettünk a kislány családjával. Kiderült, hogy a kislány Kiss Emma Lotti, magyar bajnok, diákolimpiát és számtalan versenyt nyert fiatal kora ellenére. Engem teljesen lenyűgözött, elképesztő teljesítményt nyújtott. Keményen megdolgozott az első helyért, nagyszerű ellenfél volt. Nekem büszkeség és elismerés, hogy vele versenyezhettem, nem szégyellem, hogy alul maradtam. Nagyon ügyes, ígéretes leányzó, fogunk még róla olvasni, hallani, és én akkor majd nagyon büszke leszek arra , hogy egykor együtt versenyeztünk. A férfiak mezőnyét az édesapja nyerte, anyukája 3. lett a nők között.

A dobogón: :)