Egész évben nem ültünk montin... Kellemes, 20 fok körüli hétvége volt kilátásban, ezért úgy döntöttünk, hogy irány a Pilis, montival. Budapesten keresztül mentünk, nagy örömömre, mert imádom ezt a gyönyörű várost!
Helyismeretünk nem nagy, az is inkább az aszfaltos részre korlátozódik. Ennek ellenére olyan határozottan biztattam a páromat, hogy menjünk, csináljuk, jó lesz nekünk. :)
Vártam ezt a napot! A változatosság miatt is, hiszen az Alföldön, síkon, aszfalton országúti kerékpározunk, illetve azért is, mert kettesben készültünk, ami mindig nagyon jó, de plusz töltetett ad neki most az, hogy 2 nap múlva évfordulónk lesz. :) <3 Szóval boldogan, izgalommal telve, szerelmesen vártam, hogy végre az erdőbe érjünk...
Pilisszántón parkoltunk, a település szélén. Alig mentünk 2-300 métert, amikor egy alig látható és számomra alig járható ösvényre kanyarodtunk. A szám tátva maradt, mert erre nem számítottam. :D Azt gondoltam, hogy erdei dózerutakon haladunk, melyeken terepjárók, erdészeti járművek is közlekednek, ha szükséges. A döbbenettől a szavam is elakadt! Ezen fogunk tekerni???? Úristen!!! Meredek, keskeny és ami a számomra a legnagyobb problémát okozta az, hogy nagyon laza kövek borították az útnak nem nevezhető csapást. Tudom én, hogy a "nagyok" ilyen utakon tekernek, de én még csak kezdőnek sem vagyok nevezhető, valami kezdetleges állapotban vagyok a kezdő montis előtti fázisban. Szóval meglepődtem rendesen, de azt hittem, hogy ennek mindjárt vége, csak összekötő ösvény a "rendes" úthoz. Így aztán a tudatlanok és tapasztalatlanok lelkesedésével igyekeztem magam mögé gyűrni a centimétereket. :)
A keskeny út nem ért véget, a laza talaj nem keményedett, sőt! Küzdöttem felfelé a szerpentinen, a pulzusom 182 és 187 között kalimpált, de amíg tudtam, tekertem, amikor már nem bírtam, akkor félig futva, félig gyalogolva haladtam.
Egy-egy fordítóban a gyönyörű kilátás kárpótolt mindenért. Lélegzet elállító volt, annak ellenére, hogy párás volt egy kicsit a légkör.
Dobogókő (699m )számtalan turistaút kiindulópontja, hiszen közvetlen környezetében található többek közt:
a vadregényes Rám-szakadék
a Thirring-szikla (Turul körút)
a Zsivány-sziklák
a Ferenczy-szikla a Rám-hegyen
a Vadálló-kövek
a gyönyörű panorámájú Prédikálószék
a Dunántúl második legmagasabb hegycsúcsa a Pilis-tető
a pilisszentkereszti Szurdok
melyek mind-mind a legszebb magyar kirándulóhelyek közé sorolhatóak.
Miután villámgyorsan elmenekültünk mindkét kilátóból, (az én szerelmem ugyanis semmilyen kilátásért nem tud felülkerekedni a tömegiszonyán! :D ), Dömös felé vettük az irányt. Elkezdtünk leereszkedni, ami nekem feladta a leckét, mert számomra nem volt tekerhető az útvonal. Vízmosásokkal és nagyobb méretű kövekkel kellett megbirkózni, s ha ez még nem lett volna elég, akkor nehezítésnek ott volt a tömegnyi kiránduló, turista. Akik vagy figyeltek, vagy nem. De inkább nem :D Nincs is ezzel baj, ők is azért mentek oda, hogy kikapcsolódjanak, jól érezzék magukat, nem pedig azért, hogy egy béna, ügyetlen bringással előzékenykedjenek.
Küzdöttem, küzdöttem és elfáradtam... Nem is annyira fizikailag, mint szellemileg. Már nem tudtam koncentrálni, a szemüveg (nem bringás, hanem dioptriás) sem túl optimális erdőben, ahol árnyak és fények váltakoznak. Hitemet vesztettem, elcsüggedtem. Órák óta megyünk és 16 !! km-t tettünk meg. Elfáradtam a koncentrálásban és mázsás teherként ült rám a feladat. Dömös még 4-5 km...és csak ott fogunk fordulni. Esélyem sincs ilyen terepen arra, hogy világosban visszaérjünk. Tekerni nem mindenhol tudok, a lefele gyaloglástól pedig már fájni kezdett a térdem... Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, de nem nyavalyogtam, hősként követtem a párom. Anélkül mérte ezt fel Ő is, hogy bármit mondtam volna neki.
Egy aszfaltos keresztútra érve azt mondta, hogy újratervezés, nem megyünk tovább, aszfaltra váltunk és elindulunk visszafelé!
Ha bárhogy kitudtam volna fejezni a hálámat, akkor megtettem volna, de csak belül éreztem, hogy mennyire imádom, mennyire hálás vagyok neki ezért és köszönöm a sorsnak, hogy Ő a párom, Ő a társam, köszönöm, hogy ennyire ismer. Küzdöttem a lelkiismeret furdalásommal, hiszen ő a Prédikálószék miatt szerette volna ez a túrát, és sajnos így ez nem valósul meg. Régóta szeretné és éppen azért biztattam, hogy szervezzük meg ezt a hétvégét, mert szerettem volna, ha ez a vágya teljesül. Most pedig miattam nem fog....
Végtelen türelemmel és nyugalommal mondta, hogy majd legközelebb! Biztosan fájt neki, de erősebb volt benne a megértés felém, mint a saját vágya. Sosem önző, most sem volt az. Imádom!!!
Haladtunk elég jól az aszfalton, és már elengedtük a dolgot, amikor megláttam, hogy Prédikálószék jobbra 4,2 km! Mondtam, hogy menjünk, de az én Szerelmem lebeszélt. Azt gondoltam, hogy azt a távot még bringát cipelve is meg tudom csinálni, de szerinte nagyon nehéz 4,2 km lett volna. Előbb egy völgybe kellett volna leereszkednünk, majd ismét fel... Mára tényleg elengedtük... Lesz miért visszatérni, úgysem lehet betelni ezzel a környékkel.
Legurultunk Pilisszentkeresztig, ahol egy cukrászdában igyekeztünk pótolni az elvesztett energiánkat. Szerintem sikerült! :)
Nagyon finom cukor és lisztmentes édességet kóstolhattam. Most ettem éltemben először tápióka pudingot, de biztosan nem utoljára! :)
Pillanatok alatt értünk vissza Pilisszántóra. Zoli megkívánt egy hot-dogot, és annak elfogyasztása közben gyönyörködtünk a siklóernyősökben és a tájban. Ott döntöttünk úgy, hogy mégsem az autóhoz megyünk, majd feltekertünk a kápolnához és a Pilis-kereszthez.
Csodálatos napot töltöttünk együtt, boldog vagyok, hogy megélhettük!
STRAVA Végül a túra 50 km helyett 32,25 km, 1500m szint helyett pedig 1105m lett. Bár ott és akkor nagyon sajnáltam, hogy módosítanunk kellett az útvonalon, mostanra semmilyen hiányérzetem nincs. :)
