Zoli másfél éve készült erre a túrára, amely 1400 km hosszú és tartozik hozzá 14000 m szint. Horvátországot kell végigtekerni, a legkeletibb ponttól a legészakibb és legnyugatibb ponton keresztül a legdélibbig. Embert próbáló, több napon keresztül zajló verseny. Sajnos a rajt előtti héten már gyengélkedett, influenzás, orra folyik, köhög, nincs jól. Felmerült benne, hogy el sem megy, de (sajnos vagy na sajnos) nem támogattam. Annyi ideje készült rá és annyi munkája volt benne, hogy úgy éreztem, nem teheti meg, hogy nem indul. Egy kis nátha nem a világ.... gondoltam... utólag úgy gondolom, hogy rosszul. Bár... szerintem azt sem tudta volna feldolgozni, hogy itthon marad... Összegezve: nem hiszem, hogy lett volna jó döntés, egyik ezért, a másik azért fájt volna. Végül az indulás mellett döntöttünk... Bepakoltunk és reményekkel, izgalommal telve Ilokba hajtottunk.
Szerette volna, ha ott vagyunk a "közelben" , arra az esetre, ha bármilyen okból feladni kényszerül. Ilokban még együtt voltunk, már amennyire "együtt"-nek számít két külön szálloda, 500 m távolságra.
A rajt után viszont eléggé eltávolodtunk, mert mi Zadar felé vettük az irányt, úgy beszéltük meg, hogy azon a környéken letáborozunk addig, amíg Ő is elér abba a magasságba. Később terveztünk tovább utazni Molunatba, ahol a cél volt. Végül erre nem került sor, mert egészségi okok miatt feladni kényszerült, a Karinban lévő szállásunktól kb. 50 km távolságra. Amikor jelezte, hogy nem tud tovább tekerni, odamentünk érte.
Zoli így foglalta össze a versenyt:
"Az első 24 óra a terveknek megfelelően zajlott. Kicsit erősebb szembe szél fújt mint azt az előrejelzések írták, de jó tempóban haladtam. Egy útlezárás miatt kerültem kb. 10-15 km-t de ez ekkora távnál nem jelentős. Az viszont meglepett, hogy voltak akik átjutottak a lezáráson. CP1-en vacsora után egy gyors zuhanyzás és 9.-ként indultam is tovább.
Az első megpróbáltatások Zágráb után kezdődtek hányinger formájában, majd Karlovacig a délelőtt folyamán kétszer is rossz irányt vett az étel a tápanyagcsatornámban. Ránéztem a gps-re: 7. vagyok. Bár nem éreztem erősnek a tempót, annak mérséklése mellett döntöttem, hátha az okozza a bajt. A nagyvárost elhagyva alaposan feltankoltam folyadékból és ételből, mert az előttem álló 150km-en nem volt erre alkalmas hely. Csakhogy amint fogyasztottam belőlük, azonnal jött is vissza minden. Már itt éreztem, hogy baj van....ez nem a kimerültséggel, netán magas pulzussal járó hányás. Ez olyan szűnni nem akaró, mindent eltávolítani akaró, hullámokban jövő inger, ami megremegteti az ember bokáját. Bevettem az első orvosságom, ettem, majd tovább indultam.....de sajnos perceken belül ismét minden távozott. Jött a második és egyben utolsó pirula.....most már várakoztam utána, úgy is volt egy kis műszaki hiba, gondoltam addig megoldom. 2 óra után tovább indultam......de most sem maradt bent a táplálék és olyan szerencsétlenül sikerült megszabadulni tőle, hogy a nagy része a bringára és a lábaimra ment. Pánik van!!!
Írtózatosan büdösen, kaja nélkül, hova megyek be? Már majdnem leértem Fiumébe, mikor megmenekültem egy autómosó nem túl szokványos használatával. Néhány képet el is kattintottak a helyiek. :) Viskovoban beültem egy bistroba főtt ételt enni és kicsit pihenni. Bevásároltam a szomszédos kisboltan éjszakára, pihentem kicsit és nekiindultam az Uckának amit szenvedve 2 óra alatt sikerült megmászni és további gyötrelmes négy óra kellett a hátralévő 80 km-nek. Tervektől 10 órával elmaradva hajnal 4:30-körül elgyötörten érkeztem a CP2-re. Gyors fürdés, alvás helyett WC-re rohangálós, többszőr lefürdős zombulás következett, amit 11:30-kor megunva erőtlenül nekiindultam a harmadik szakasznak. Több kényszerű rapid outputot közbeiktatva kénytelen voltam B-tervet szövögetni az Ucka kikerülésére, mert éreztem, hogy a helyenként 14-16%-os emelkedőt már nem leszek képes megtekerni. Sajnos a kinézett út le volt zárva, ezért vissza kellett fordulnom, maradt az eredeti útvonal. Buzetban bevásároltam, ettem, ittam és a helyi boccia pálya mellett hosszú pihenőt vettem, időt adva a gyomromnak, hátha megnyugszik és feldolgoz valamit az elfogyasztott ételből. Azonban mérges macskás volt a válasz most is :( "Szerencsére" rám esteledett és így bátrabban farkasfogaztam fel a hegyi úton, mérsékelve ezzel az emelkedés szögét. Ekkor már bármit ettem, ittam meg, perceken belül távozott....így a sok Jacek, Matej felirat mellé én is helyeztem el Dumoulin névjegyet. A gurulás után patika ügyelet keresés következett, majd szaporán távoztam a forró Fiuméból, mert ismét hajtott a kényszer.....immár ki tudja hanyadszor dobáltam le magamról mindent a vak sötétben. Csodálkozom is, hogy ilyen körülmények között a dugig tömött zsebeimből semmit nem hagytam el.
Teljes szélcsendben alacsony forgalom mellett gurultam lefele a tenger partján, immár ráfordulva a cél irányába. A fiumei vakmars során feltételezhető a nedves WC papír helyett szemüveg törlőt használtam, ezért nagyon erős fürdési vágy munkálkodott bennem, elkezdtem figyelgetni az alkalmas tengerparti szakaszt, de még nagyon magasan voltam a víztől. Nem volt kedvem legurulni.....de főleg visszamászni. Elgyötörten csorogtam délnek, mikor megpillantottam egy pázsitos, lankás parkot, benne egy mélyedéssel, amelybe nem volt belátás. Ez az én alvóhelyem!!! Lámpák ki, láthatósági le...már lapultam is. De alig, hogy elaludtam volna, bekapcsolt az öntöző rendszer. Na most felfele pakoltam olyan gyorsan, mint korábban a hascsikarástól motiváltan lefele. Minden dühömet bele adva tekertem tovább, mikor is balról OPEN felirat. Az agyam még habozott volna, de a kezem már nyomta is a csengőt. Hiszen ott a neon felirat mögött zuhany és ágy van. Kicsi alku ( mégis csak magyar vagyok) és már rúgtam is le a cipőt, hogy senkit ne ébresszek fel hajnaltájt.
Fél nyolckor ébredtem és nagyon gyorsan indultam is tovább. Senjig végig ment a matek. Mit is tudok kihozni a helyzetből.....hiszen már alig vannak mögöttem és ha nem javul a tempóm a szintidő sem lesz meg. De harmat gyenge voltam. A 4-5%-os emelkedők is gondot okoztak és a lendületet sem tudtam kihasználni hintázásra.....egyszerűen megálltak a lábaim. Éreztem, hogy baj van. Ez talán már mentális fáradtság is? - tettem fel a kérdést magamnak. Megpróbáltam koncentrálni a feladatra: " csak tekerd azt a kurva pedált!" Fél óra magasabb tempó után megint hányás, remegés. Már a 10-12 kilósra pakolt bringát sem bírtam el. Így már nem biztonságos részt venni a közlekedésben! - zakatolt az agyamban. Senjben ételt, italt vásároltam....reggelizés közben néhány telefon tanácsért.....de tudtam, ilyen körülmények között nem tudom fenntartani a testemben az egészséges folyamatokat. A drogériában PZS és nedves törlőt vásároltam, mert ekkora igényre nem készültem. A pénztáros hölgy megszánt 2 szem gyógyszerrel, mert a patikát csak rendelés után nyitja a doktor úr( ha jól értettem). Ismét délnek indultam a parti úton, eltérve a tervemtől. Nem csak az ott tornyosuló hegy riasztott el, hanem felmértem, hogy nincs meg a tempóm ahhoz, hogy a 100-150km-re lévő vízvételi lehetőségeket elérjem. Fájt. Fájtak a lábaim, a gyomrom, a lelkem.....meg akart szakadni.....az álom kezdett homály mögé burkolózni. Már nem nyomtam teljes erőbedobással......el voltam a gondolataimmal.....megpróbáltam rendezni őket......az új nyomvonalra újabb időtervet felállítani.....de nem ment.....már nem jött ki. Egy hűvös alagútból kiérve vágott arcul a jelen....újabb hányás és a szűnni nem akaró öklendezés. Egy francia bringatúrás csapat azonnal a segítségemre sietett. Pátyolgattak kicsit....tőlük is kaptam 2 szem tengeri betegségre való gyógyszert, amit kihangsúlyoztak, hogy ne egyszerre vegyem be és az egyiket már belém is tuszkolták. 2 perc nem elég egyetlen gyógyszernek sem....de a gyomrom nem adott több időt.....az elfogyasztott vízzel együtt kilökte......más már nem volt benne. Utolsó reményként bontottam egy energia szeletet és bevettem a maradék szem gyógyszert. Az alagútba visszahúzódva pihentem kicsit.....majd a benzingőztől émelyegve nagyon alacsony tempóban tovább indultam egy INA kútig. Ismét telefon a lelki segélyszolgálathoz, de 3 nap szenvedés után már tudtam: VÉGE! Sírva legurultam egy kicsiny falu vízparton fekvő kávézójába és rendeltem egy sört."
