Utoljára a Balaton körön tekertem, egy fél órás edzés nem sok, annyit nem edzettem az elmúlt 2 hétben. Nagyon nehéz 2 hét van mögöttem... meghalt apukám, az üzletben is súlyos problémák alakultak ki. (Röviden: felmondás egy bizalmi pozícióban, -egy másik munkavállaló pótlása terhesség miatt, -szervergépünk teljes halála, napokig nem tudtuk használni a kereskedelmi rendszerünket, majd amikor az újat beüzemelték a kliens és szerver gép közötti operációs rendszer kompatibilitás hiánya további problémákat szült, nem működik a szkenner és nem tudunk mindkét gépről nyomtatni, emiatt felütötte a fejét a káosz). Szervezni kellett édesapám temetését, akit a Mura maraton előtti pénteken délután helyeztünk örök nyugalomra.
Ilyen előzmények után edzetlenül, testi és mentális felkészülés nélkül nézegettük az időjárási előrejelzést. 3-5 fok körüli hőmérséklet, egész napos eső. Mindezek ellenére egyetlen pillanatra sem merült fel bennem a lemondás lehetősége. Ez van, ezt kell csinálni! -gondolat járt a fejemben. :) A rajt előtti estén a -bizonyára nem helyzet fokozása érdekében - Zalán 23:00 óra körül hányt... Összenéztünk a Zolival: most hogyan tovább??
Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az éjszakát, ha nem fog újra hányni, akkor hajnalban útnak indulunk. 3:50 kor ébresztő... Megnéztük az időjárást láttuk, hogy egész nap esni fog és még egy pillanatra mérlegeltem: inkább hidegben is esőben csinálok meg egy 200 kilométeres túrát, 1000 méter szinttel vagy esetlegesen egy jobb időben 3000 méter szinttel.... A döntésem az lett, hogy inkább hidegben és esőben tekerek, mint hegyekben. Így aztán kényelmes készülődést követően útnak indultunk. Szinte egész úton esett az eső. Letenyén valami csoda folytán nem. Nagyon borús felhős volt, de nem esett abban a fél órában, amikor kipakoltunk, felkészítettük a bringát és felöltöztünk. Még a rajt pillanata is szerencsés volt...
Igaz,hogy kb. 2 km-t haladtunk, a mikor esni kezdett, de megvan annak a pszichológiája, hogy menet közben kezd el esni és nem esőben indulsz. Az első 50 km-t nyomtuk, sem eső, sem sár, sem fentről sem lentről érkező víz nem zavart.
Jó tempót tartottunk, mígnem egyik sporttársnak defektje lett és Zoli megállt segíteni. Ekkor én is megálltam, egyrészt hogy ne szakadjunk szét, másrészt ettem pár falatot, kicsit rendbe tettem magam, szemüveget törölgettem, ittam, felhívtam a Zalánt, hogy hogyan érzi magát. Amikor mindezzel elkészültem, úgy gondoltam, hogy nem várok tovább, nagyon hideg szél fújt, kezdtem fázni. 2 fok volt. Tovább indultam, hogy egy picit mozgásban legyek. Közben megálltam nézelődni, táblázat fotózni és elkezdtem élvezni a túrát.
Egyáltalán nem siettem, mindent megnéztem és rájöttem hogy nagyon klassz ez a túrakerékpározás még ilyen időben is. Fogalmam sincs hány km múlva ért utol a Zoli, de még mindenképpen az ellenőrző pont előtt. Haladtunk, de már nem olyan tempóban. A határon viszonylag hosszabb ideig álldogáltunk, az igazolványok ellenőrzése miatt.
Felfedeztük, hogy a sárvédőmet elhagytuk valahol. Zoli visszament a határt jelző tábláig, mert ott megálltam fotózni. Azt hittük ott esett le. Keresgélt, de nem találta meg.
Sajnálkoztunk a hiánya miatt, mígnem megérkezett néhány bringás. Egyiknél biciklin az én sárvédőmmel... nem is mi ettük észre, hanem egy srác, aki látta, az eseményeket, segített a keresésben. Ő kérdezett rá, hogy az nem enyém? :) Nagyon örültem, hogy meglett, visszahelyeztük és közben az igazolványainkat is visszakaptuk.
Irány tovább, az ellenőrző pont Gola-Golában, egy kávézó volt. Mire odaértünk épp elállt az eső. Pecsét, kávé és zoknicsere következett. Jó kedvünk volt, vidámak voltunk, jóléreztük magunkat.
Kilépünk az ajtón és láttuk az eső esik. Azt a 20 percet, ami esőmentes volt, sikeresen átvészeltük a 2. ellenőrzőponton! :D
Nagyon szép környéken haladunk a következő ellenőrzőponthoz, ahol szintén kávéztunk egyet és tekertünk tovább.
4. ellenőrzőponton sajtos rudakkal és itallal vártak minket. Bekaptunk pár falatot, kulacsot töltöttünk és indultunk tovább.
Elkezdődtek a hegyek, 6-8-10-12% emelkedők és lejtők sora...
Mindösszesen 20 km volt a két CP között, de úgy éreztem, hogy soha nem érünk oda. :D Ezek a hegyek.... Végül azért csak leküzdöttem, és örömmel kértem a kávét. Persze csak addig örültem, amíg meg nem kóstoltam! Ihatatlan valamit tettek a csészébe, kávénak még jóindulattal sem volt nevezhető... :P Zoli persze úgy döntött, hogy Ő hős lesz és megitta.
Másik határátlépésünk a mai napon, Horvátország után Szlovéniában is tekerhettünk.
Végül 10:59 perc bruttó és 8:14 nettó idővel a túrát sikeresen teljesítettük.
Egész nap 3-4 fok körül volt a hőmérséklet, és amikor hazaértünk éjjel, ezt láttuk: 8,1 fok. :D
Béla így foglalta össze a napot:
