Megvan!!!! :)

Beszerzésre került Zalán 20-as kerékpárja, egy gyönyörű állapotban levő KTM Wild Cross névre keresztelt bringa. :)  

Nagyon tetszik, álomszép és jóóó bringa. :) Teleszkópos első villával, hogy a testhangyákat elkerüljük :) Elől 2 lánckerék, hátul 6, így összesen 12 sebességes. A fék nagyon fog, majdnem el is esett vele, amikor kipróbálta. 

Cross vázgeometriával rendelkezik, ami azért jó, mert eloszlik a terhelés, nincs minden súly a fenekén. Emiatt tovább is tud nyeregben maradni, illetve könnyebben és biztonságosabban kormányozható a kerékpár. 

Terepgumik vannak rajta, amelyeket az első évben városira cserélünk. Könnyebb lesz vele tekerni, hiszen úgyis az aszfaltot célozzuk meg addig, amíg a Zalán terhelhetővé nem válik.

Felszerelünk rá csengőt, lámpákat, km órát valamint a kulacsot. Ez utóbbi feladja a leckét egy kicsit... 

Ugyanis a 20-as vázra gyárilag elhelyezték a kulacstartó furatokat. Szabvány méretű távolságban vannak egymástól, a kulcstartót fel is lehet csavarozni rá, de a kicsi hely miatt a kulcsot már nem lehet beletenni a kulcstartóba. Szétnéztem, hogy lehet-e kisebb kulcsot kapni... Lehet, de azok mind valamilyen mesefigurásak, amelyek Zalán szerint nem menők. (Szerintem sem...)  Mindemellett elég gagyik is, műanyag a tartórész is. Annyit már kiderítettem, hogy létezik oldalról belehelyezhető kulacs tartó is, az talán megfelelő lenne. Mivel számomra nincs lehetetlen, biztosan tavaszig biztosan megoldom. :) 

A névnapjára választhat magának "egy menő sisakot" is. Amikor az Édesapja kerékpárját vittük szervizelni, lelkesen válogatott a sisakok között. Ehhez a bicajhoz már nem illik a méhecskés, így kedve szerint lecseréljük, s ha Ő választhat, akkor azt is szívesebben fogja viselni.

Remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket és a picurnak is öröm lesz a kerekezés. Nagyon vágyom a közösen, családostól megélt élményekre. 

Hoool vagy tavasz????? :) Már nagyon várunk!!!! 

Zalán 2. túrája

Éppen másfél hónapja, hogy  a legkisebb családtagunk megtanult 2 keréken tekerni és már máris a 2 túránkra indultunk. Dunavecse és a Pentele-híd az uticél. Ismét az autóba került a kettőnk biciklije, apa pedig nyeregben ment odáig. (Addig szorgoskodtunk a Zalánnal a konyhában, hogy elkészítsük a meglepetés rántott husit apának, hogy Ő ért oda előbb, kerékpárral! :P ) 

Leparkoltunk, kipakoltunk és felkerekedtünk. Nem volt már túl jó idő, érezhetően november volt. 

Először a híd alá mentünk, a kedvenc helyünkre. Párszor meg kellett állnunk "egy kis pihenőre" , de elég hamar a hídhoz értünk. 

Az aszfalton semmi probléma nem volt, de az utunk utolsó pár 10 méterét "terepen" kellett megtennünk. Ez nem ment olyan könnyen a Zalánnak, sokkal több biztatásra volt szükség. Többször leszállt és nehezen akart visszaülni, de végülis mindig rá tudtuk beszélni, hogy folytassuk utunkat. Az azonban jól látszik, hogy egyelőre, amíg nem szerez kellő jártasságot és biztonságérzetet, nem kell erőltetnünk a terepen történő kerekezést. Ugyanis nem az a célunk, hogy elkedvetlenítsük, éppen ellenkezőleg, megszerettetni szeretnénk vele a kerékpározást.

Kedvenc helyünkön letáboroztunk, előkerült a meglepi husi, jó étvággyal falatoztunk. Még meleg volt és rizi-bizit is csomagoltam hozzá. Élveztük az ízeket, a látványt, a természetet. Sajnos nem sokáig maradhattunk, mert a hídon szerettünk volna áttekerni, és sötétedés előtt hazaérni.

Zalán megismerkedett a homokban való tekeréssel :) 

Sajnos nem mentünk végig a hídon, meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy visszafordulunk, mert apa visszafelé is tekerni akart és sötétedés előtt haza szeretett volna érni. Világosban is életveszélyes az 51-es főúton tekerni, nemhogy szürkületben. Így a 30-as számú villanyoszlopnál visszafordultunk.

 Az út utolsó km-ében nagyon kellett biztatni a Zalánt, mert nem engedtük,hogy megálljon pihenni. Próbáltuk elmagyarázni, hogy erre most nincs lehetőségünk, sietnünk kell apa miatt. Végül elértük az autót, gyorsan bedobtuk a bicajokat és apát "hazahúztuk".

12 km volt a táv és büszke vagyok a kisfiamra! :)

Gyermek kerékpár vásárlás előtti gondolatok

Előző bejegyzésemből kiderült, Zalán megtanult bicajozni, a 16-os méret még éppen jó neki, de a Decathlonban vásárolt kerékpár nem legjobb vázgeometriával rendelkezik, nem lehet kényelmi beállításokat végezni rajta (pl. kormány dőlésszög... ) és a gumi szélessége is inkább a traktoréhoz hasonlít, mint egy kezdő kerékpároséhoz. Emiatt nem kényelmes és nem élvezetes számára a tekerés, hanem nehéz fizikai munka, ami hamar szenvedéssé válik számára. 

Így ismét kerékpárvásárlás előtt állunk. :) Sokkal körültekintőbben, sokkal alaposabban kell ezt a feladatot elvégezni, mint korábban tettem. Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk megszeresse a bringázást, de szintén a mi feladatunk, hogy ügyeljünk a gyerkőc biztonságára is.

A futó bicikli jó ötlet volt, nagyon szerette, viszont a jelenlegi kerékpár nem nőtt a szívéhez, minden alkalommal valami trükkhöz kell folyamodnom, magától szinte sosem szorgalmazza a kerekezést. Fontos lenne megkedveltetni vele, hiszen tavasszal már úgy megyünk kirándulni, túrázni, hogy Ő is saját bicajjal. Természetesen nem 50-60 km-es túrákkal kezdünk, de a legkisebb távot is élménnyel kellene megtennie. Nagyon sokat olvasgatok a témában, orvosi, kerékpáros szakmabeli javaslatokat és felhasználók tapasztalatait. 

Összefoglalva a sok-sok információt, igyekeztem kiszűrni a valóban értékeseket.

Az összes többi sporteszközhöz hasonlóan a kerékpárnak is tökéletesen kell illeszkednie a tulajdonosához. A legfontosabb szempontok egyike: a méret.
20"-os gyerekkerékpár a 6-9 éveseknek készül, ha az párosul 110 – 130 cm – es magassággal. 

Zalán tökéletesen beleillik a kategóriába, 6 éves és 114 cm magas.

A kerékpár lehetőleg ne legyen nagyon nehéz, mert egy nehéz bringát elindítani és megállítani is nehezebb. Ez bizony sajnos gyakran előfordul a gyerekbicikliknél, hiszen nem lehet pár ezer forintból alumíniumvázas kerékpárt kihozni, így a legtöbb acélvázas, gyakran súlyuk vetekszik a felnőtt bringákéval.

A váznak alacsony legyen az átlépési magassága, hogy vész esetén könnyebben le lehessen ugrani bringáról.
Hamar és biztonságosan meg lehessen vele állni. Ha már nagyobb a gyerek (elmúlt 4 éves), akkor a szabadon futó (nem kontrás), kétfékes a biztonságos.

A kerekek legyenek jó minőségűen csapágyazottak a megfelelő gördülés és tartósság miatt, alumínium felnivel (abronccsal) a könnyebb gyorsítás-lassítás érdekében, tömlős (belsővel ellátott) nem túl széles gumikkal, hogy megfelelő tapadásuk legyen, és ne rázza szét a macskakő a gyereket. E szempontból a teleszkópos változatok a komfortosabbak.

Kellően állítható legyen a kormány (ne csak a magassága, hanem a dőlésszöge is), az ülés (magassága, dőlésszöge), a fékkarok távolsága állítható legyen (létfontosságú a megállíthatóság szempontjából).

Mindezek ismeretében és  Decathlonban megvásárolt, nem túl optimális kerékpár után, valamint felidézve a saját tapasztalatokat, miszerint a kerékpározást csak megfelelő minőségű kerékpár esetén lehet élvezni, a neves gyártók termékeit nézegetem. Mivel ezen kerékpárok új ára elég húzós, felkutattam  a használt kerékpáros oldalakat is, de nem túl bő a kínálat. Pillanatnyilag egyetlen potenciális jelöltet találtam...

Azt gondolom, hogy keresek 1-2-3-4 éves használt kerékpárt, elviszem szakszervizbe, átnézetem, beállíttatom, az esetlegesen  szükséges alkatrészeket kicseréltetem.
Így az új ár kb. feléért lesz egy könnyű, alu vázas,  jó állítási lehetőségekkel rendelkező, használható kerékpárunk és remélem Zalán is olyan élvezettel fogja majd tekerni, mint mi az Édesapjával! :)

Eggyel több kerékpárt kell a jövőben szállítanunk, vagyis Zalán első túrája

Nagyon nagy esemény ihlette ezt a bejegyzést... Zalán  2014.09.21.-én megtanult két keréken kerékpározni, egy Decathlonos 16"-os kerékpárral, ma pedig megtette első önállóan tekerős túráját! 

A zsilipig kivittük mindkettőnk bicaját, apa pedig két keréken gurult oda. 

Nem merjük még forgalmas úton kerékpároztatni, hiszen a jobbra tartásával és a kormány egyenesben tartásával vannak még gondjai, ezért a forgalmas, veszélyes szakaszt autóval tettük meg. A zsilipen áthaladva Ráckeve irányába, egészen Makádig remek minőségű aszfalt burkolatú a Kis- Duna melletti gát. A forgalom gyér, túránk során 3-4 autóval találkoztunk.

A zsilip után nyeregbe pattantunk és kb. 5-6x álltunk meg, mert zavarták a legyek, a pókhálók, hol az álla viszketett, hol a feje... :) Mivel egy kézzel még csak véletlenszerűen kerékpározott, tudatosan nem engedi el a kormányt, ezért minden ilyen alkalommal meg kellett állni egy pillanatra. Pihenőt mindösszesen 2x kért, de az sem volt több 2 percnél. A haladási sebességünk 10-12km/h volt, ami egészen jó egy kezdő bicajostól. :) 

Elég hamar elértük a jó út végét, vagyis az uticélunkat. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen szép kis pihenő részt alakítottak ki, amit a Facebookon történő helymeghatározáskor Makád ezüstpart néven találtam meg. 

Pihenő következett, gyönyörű napsütésben, igazán remek indián nyári napunk volt. Zalán a homokos parton kék és barna törzsi kunyhókat épített vizes homokból, apácska újságot olvasott, én pedig egyszerűen csak boldog voltam.... 

gyönyörű napsütés.... a természet csendje... a gyermekem csacsogása... a víz hangja... a szemem elé táruló látvány... a párom, ahogy nyugalomban van és olvasni látom... a kisfiam kacagása.... béke... nyugalom... harmónia... szerelem... <3 <3 <3

Öröm volt ülni a padon... :)

Nagyon hamar elfogyott a hátizsákba csomagolt hazai rizsfelfújt, ízlett a fiúknak. Apa egy kicsit szunyált a padon, a Zamival pedig golyósat játszottunk. Amikor megunta, összecsomagoltunk és nyeregbe pattantunk. 

Hazafele apa ment elől, hogy szedje a pókhálókat a Zalán előtt. A kisfiam elnevezte pajzsnak... :D 

Hazafelé talán 2x álltunk meg és már egyéni rekord is született, Zalán 15 km/h sebességel is tekert!!! :)

Amikor a zsiliphez értünk azt mondta: -Az ujjamba beleköltöztek a testhangyák! :D :D :D 


Ez azt jelenti, hogy elzsibbadt az ujja... :) 

   

Jól sikerült a túra, nagyon boldog és elégedett vagyok. A táv 7,8 km volt, nyűglődés és hiszti nélkül, vidáman, jókedvűen. Talán ez már több is volt, mint amit első alkalommal vártam Tőle.

Még csak október közepe van, de már nagyon-nagyon  várom a tavasz köszöntő kirándulásunkat. A hosszú, hideg, szürke tél után, az első tavaszi napsütésben töltött hétvégénket.... remélhetőleg Vác, Nagymaros, Kismaros, Zebegény térségben, ahogy immár évek óta tesszük, így már szinte hagyományként van jelen a KissFamily éltében :)  S tavasszal már 4-en, 4 cangával tekerhetünk!!!! Jujj, de várom! :) 

2014.08.30. Tisno - nyaralás - 14.nap

Elérkezett az utolsó egész napunk... :((((

7-kr ébredtem... Kis összepakolás, mosás, reggelikészítés után már a hazautazáshoz rendezgettem a táskásat, ruhákat. Összeraktam azoknak egy részét, amikre már egészen biztosan nem lesz szükségünk. Amikor a család is feléledt, megreggeliztünk, majd összedobtam a strandolós hátizsákokat és irány Jezera!!! :)

Ma csak strandoltunk, napoztunk. Apa vízi állatokat gyűjtött a kedvemért... Tengerisünt, viziuborkát, rákot... (imádom!!!) Kicsit mászkáltunk  a köveken. A mai napnak már olyan búcsú íze volt...

        

Indulás előtti, utolsó, búcsú fotó :(

Bevallom, hogy nagyon-nagyon féltem a két héttől, hosszúnak találtam. D nem volt az... nemhogy honvágyam nem volt, de még a számomra nagyon fontos gyepünk is csak a 10. napon jutott eszembe. :P Akkor gondoltam rá először, hogy vajon kiszáradt-e? Szééép, mondhatom... :) Szóval nem volt sok a két hét, sokkal több látnivaló van itt a környéken,mint két hétre való. 

Ma viszont  a búcsúzás napja volt, végig tekertünk utoljára a kedvenc ösvényemen, (a teljes hazavezető utat felvettük videóra), fürödtünk utoljára a kristálytiszta tengerben, sétáltunk utoljára a sziklákon... Pillanatok alatt elszaladt a nap...

Este a teraszon elfogyasztottuk az utolsó vacsoránkat és csomagolás következett.

Én napok óta érzem, a Zoli pedig a vacsoránál kimondta: Élete legszebb nyaralása volt...  

...ahogyan nekem is...

2014.08.29. Tisno - nyaralás - 13.nap

7-kor ébredtem, felvettem az edzőruhámat és irány a part! :) Futottam, végeztem guggolásokat, alkaltámaszos törzsizomzatot erősítést , fekvőtámaszokat. 54 perc volt 364 kalória. Nagyon várom már az edzéseket, hétfőn capoeiraaaaaaaaaaaa!! :)

Reggeli, összekészülődés, majd indulás a másik "besétálos" sziget felfedésére...

A várost a 121-es úton, Murter irányába hagytuk el. A Jezerai elágazást követően letértünk az aszfaltos útról és láss csodát!, ismét kőzúzalékos úton haladtunk.  Ennek csak azért van jelentősége, mert itt ezek a kisebb-nagyobb kövek nem tudnak beékelődni a talajba, - hiszen alatta sziklák vannak -, ezért folyton mozognak. Leginkább a hátsó kerekemet dobálják ki alólam, nagyon labilis, ingatag talaj. Gyakran kényszerülök lepattanni a cangáról, nehogy én is a kövek között találjam magam. S ezen a környéken, a főutat, és egy-két mellékutcát leszámítva, szinte csak ilyen utak találhatóak. Itt éreztem először a drága kis, "éppenméretbringámról", hogy nagy nekem. 

Ezen az úton haladva, könnyedén és viszonylag gyorsan elértük a sziget másik oldalán a partot. A Zoli cangáján lévő oldaltáska is csak 3-4x esett le. A legutóbbi napokban ez számtalanszor előfordult. Nem hegyi utakra szolgál ez csomagtartó-gyermekülés-oldaltáska trió. 

A partot elérve véget ért a széles, autók számára is alkalmas út. 

A szigetet irányába csak egy  ösvény vezetett. Azt gondoltam, hogy csak átmeneti, összekötő ösvény lehet. Elindultunk rajta, de  néhány méter után olyan csodálatos látvány tárult elénk, hogy "leparkoltunk", gyönyörködtünk a tájban, fotókat készítettünk. Elmondhatatlanul gyönyörű, nem adja vissza a valódi látványt egyetlen fotó és egyetlen videó sem. A hatalmas sziklák, a tenger kéksége, hullámzása, és a a több tucatnyi vitorlás harmóniáját csak a szemünk képes felfogni, sajnos a fényképezőgépünk nem. Azért készítettünk annyi fotót, mert a későbbiekben, ezeket nézegetve hozzá tudjuk tenni az átélt látványt, az élményünket és az érzéseinket. Így talán képesek leszünk évek múltán is felidézni az itt látottakat. 

A kis kitérőnk után folytattuk  utunkat. Sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy ez az ösvény nem szélesedik, sőt!, egyre keskenyebb. Egyre nagyobbak a szintkülönbségek, egyre több helyen már tolni sem tudjuk a bicikliket, hanem vinni kell. Olykor úgy tűnt, hogy zsákutca, de találtunk megoldást a folytatásra. Egy alkalommal kb. 2 méter magas kőkerítés tetejére kellett felemelni a cangákat, ott folytatódott az "út".

A háttérben a Zoli hozza a bicaját, a miénk a zsákutca végén, a Tomi pedig azon a szinten áll, ahová fel kell adogatni őket.

A Zoli cangája már fent, a miénk még lent

 Néhol fél métert le kellett lépni, néhol annyit, vagy még többet felfelé. A növények gyakran teljesen összeérnek, és ezen a vidéken nem túl barátságosak, legtöbbjük szúrós. Elég kalandosra sikeredett az utunk, és még turistalátványossággá is váltunk. Egyetlen bácsival találkoztunk szembe, aki, amint meglátott minket, lefotózott. :) Valószínűleg én sem tettem volna másképp, ha látok 3 felnőtt, elmebeteg embert, aki egy szűk, sziklás, hegyvidéki ösvényen viszi a kerékpárját. :D Valaki otthon mutogatja a képeket, hogy találkozott egy őrült családdal... :D :D :D 

 Leggyakrabban a kerékpár szokta vinni a tulajdonosát, mi ma ezt fordítva tettük. Persze olykor ez komoly bonyodalomba ütközött, mert az ösvény melletti növények foglyul ejtették a bicikliket. Alig tudtuk megtartani magunkat a sziklákon, vagy közöttük, emelve a cangákat, és még a bokrok közül is ki kellett rángatni... :) Kalandos, vicces, izgalmas, szokatlan és komoly erőpróba volt ez az ösvényen való haladás. Felért egy edzéssel. 

Egyszer csak a Zoli így szólt: -A sziget már itt van, de addig valahogy tengerszintre kellene jutnunk!  :) Felt voltunk magasan, de itt már nem adhattuk fel, lebarangoltunk... mit nekünk néhány szikla! :) 

12:54-kor indultunk az ösvény elején és 13:58-kor voltunk a szigeten. Itt még csak sejtettük, hogy nincs vége a kalandozásainknak... 

Felmentünk a sziget legmagasabb pontjára, illetve átmentünk a másik felére. Hatalmas meredek sziklafal a tenger felett... félelmetesen gyönyörű!!!! (persze a bicajokat a szárazföld végénél hagytuk, a szigetre már nem toltuk. Nincs az az őrült, aki innen ellopja! :D Már megállapítottuk, hogy a másik oldalon sincs út... de még csak ösvényt sem láttunk... Szóval innen csak a hátán tudja vinni az, aki ellopja. Szerintem ennyit csak nekünk érnek, másnak nem...

A bicajok ott maradtak... :) és a hátizsák is...

A fiúk már a hegytetőn

Talán látszik, hogy a sziget túlsó oldala egy több méter magas sziklafal

Kerestünk egy formás sziklát asztalnak, és a gyerkőcök megebédeltek. Mi nem ettünk, mert akkor nehezebb lett volna biciklit cipelni.. :) 

Térdig bementem a vízbe, a fiúk is követtek. A sziget jobb oldalán hatalmas hullámok, a bal oldalán gyönyörű, síma víztükör. Érdekes volt látni ezt  a kettősséget... álltam térdig a vízben, élveztem a hatalmas hullámokat, néztem a tenger alját és azon tűnődtem, hogy hogyan lehet valami ennyire kristálytiszta, mint itt az Adria... Bámulatosan széééééééép!!! 

Kb. 15 órakor indultunk tovább, felkaptuk a bringákat és huss! már szaladtunk is velük a tengerparti sziklákon! :D :D :D :D 

Hát... ha valami lehet kalandosabb, mint az ide vezető út, akkor a folytatás az volt... Nagyon hamar nagyon magasan voltunk, mellettünk több méter mélyen a tenger, alattunk olykor akkora hasadékok,hogy alig tudtuk átlépni. 

A túravezetőnk kicsit előre szaladt... :)

A víz halhatóan alattunk volt, a hasadékokon keresztül könnyedén utat tört magának. Amíg széles volt az "út", addig ez vicces is volt, de egyre keskenyebb volt a lehetőség a haladásra, míg végül már nem férünk ketten, a bicaj és a tulajdonosa. Nem volt annyi hely a lábunk mellett, hogy a kerék elférjen... (brrr... megborzongok még most is)  Kerékpár felemel, Panni, mint egy kötéltáncos egyensúlyoz vele a ki tudja hány méter magas szikla tetején... próbál lépni... de fél picit... eszébe jut a kalandpark... csakhogy ott egy biztosítókötél volt rácsatolva... ez kalandpark élesben... itt nincs kötél... egyetlen esélyes a dolog... Panni erőt gyűjt... lép... tovább lép... közben a kisfia bátorítja... "-Anya, ha leesel meghalsz... majd egy másik pocakból újra megszületsz..." :) közben Panni lép... és átér a keskeny szakaszon.... huuuhhh, Panni boldog... :D de izgi volt!!!!!!!

Innen a parti sziklákon nincs tovább lehetőség, amit talán nem is bánok... inkább karmoljanak meg a növények, verje össze a pedál elől, hátul a lábamat, de legalább lezuhanni nem tudunk... :) Már csak pár10 méter van a kőházig, ahol autó is látható. Onnan biztosan lesz út, de addig még rejt izgalmat az ösvény. Hatalmas sziklákon kell átvergődnünk, egy Zoli szerint vicces balkanyar után már szemünk elé tárul az út vége... bevallom nem bánom, de ezt az utat nem hagynám ki az életemből, nem sajnálom, hogy átéltük. Nehéz volt, de sokat nevettünk, jól éreztük magunkat közben, a parti részen csodaszép volt, plusz az adrenalin...   Ezt az élményt soha, senki nem veszi el tőlünk, örülök, hogy megadatott számomra, hogy átélhettem... 

Amikor kiértünk az ösvényről egy betonozott út tárult elénk, ami csak az emelkedőig volt betonos, utána ismét kőzúzalékos volt. A Tomi amikor meglátta, felkiáltott: -Tolni lehet a biciklit?!?! Biztosan rossz helyen járunk... :D :D 

Kipihentük a kerékpárcipelés páradalmait :) 

A Jezeráig vezető út már nem volt akadály számumra, pattogó kövek ide- pattogó kövek oda... :) S valami csoda folytán éppen a fagyizó mellé érkeztünk be a parti útra... Természetesen fagyiztunk és irány a strand!!!!

A fiúk még úsztak, matracoztak,játszottak, én egy kicsit napoztam és 18 óra körül haza indultunk a parti ösvényen. Sosem jártam még ennyi dombot eddigi életem folyamán összesen, mint az elmúlt 2 hétben. Lassan a kényszer rávisz, hogy megtanuljam jól használni a váltómat. :) Amikor ideérkeztünk -alföldi lány lévén - még nem is tudtam mit kezdjek vele, de mostanra már képes vagyok időben és jól váltani. A Jezera és Tisnó közötti kb. 2-2,5 km-es parti szakaszon 45 emelkedő és lejtő található, ma megszámoltam. Imádom ezeket a dombocskákat, szintkülönbségeket,  roppant jól tekerhetőek. Ez lett a kedvenc utam...

Kilátás a Tisno előtti utolsó kanyar előtt szemben

Kilátás a Tisno előtti utolsó kanyar előtt visszanézve

Itthon pizza vacsora volt, a lenti pékárusnál vettük, ahol nagyon finom pizzát készítenek.

Mostanra megpihent egy kicsit a testem és már is érzem a karomban, a vállamban és a hátizmaimban a kerékpár cipelést.... juuuuujjjj, mi lesz itt holnap! :)