Az idei Húsvéti ünnepeket Esztergomban töltöttük. Mindezt azért, mert Laci egy gyalogtúrára invitálta Zolit, egészen pontosan a Gerecse 50-re, amely egy 50km-es gyalogtúra. Kicsit közelebb szerettünk volna kerülni a rajt helyszínéhez. Mivel Tatán már eltöltöttünk korábban egy hétvégét, új helyszínre vágytam. Esztergom tökéletes választásnak tűnt, szerettem volna feltérképezni egy kicsit a környékét. Zolinak nem volt ugyan a legoptimálisabb, mert egy órát kellett autóznia hajnalban, de kevesebbet, mintha itthonról indult volna.
Pénteken korán is indulhattunk volna, de az előző napok leterheltsége miatt nem volt időm összekészülni, aznap reggel álltam neki. Így kevéssel dél előtt sikerült kigurulni a kapun.
14 óra után érkeztünk a szállásra, ahol egy nagyon kedves hölgy fogadott. Egy teljes házat kaptunk, zárt udvarral, ahol biztonságosan tudtuk tárolni a kerékpárokat. Azokból pedig volt bőven, mert nekem kettőt is hoztunk. :) Trekkinget a gyermekekkel való tekeréshez és Wilit a hosszabb karikákhoz.
Íme az udvar és az apartman:
Gyorsan kkipakoltunk a kocsiból és már kerékpáron is ültünk. 4 óra körül indultunk szétnézni a környéken, céltalanul... kb. 100 métert haladtunk, amikor megláttunk egy táblát: Dobogókő 16 km. Egészen eddig tartott a céltalan tekerésünk, mert Zoli azt mondta: Oda megyünk! :) Nem voltam felhőtlenül boldog, mert nem készültem fel lelkileg egy mászásra. Ennek ellenére hűen tekertem mögötte. :)
Nem volt könnyű, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor annyira nehéz sem. Próbálkoztam egy egészen kicsit a kiállva tekeréssel és magam sem tudom az okát, de most először pozitív élményként éltem meg.
Felfelé megizzadtunk és fent a hegytetőn hideg volt. Nagyon fáztunk és ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy ittunk egy kis vörösbort. :) Bevallom, hogy rajtam semmit sem segített, a lefelé gurulás alatt végig fáztam. :)
Visszaérkezve a városba, felderítettük a Sonkaszegő fesztivál helyszínét és energiát pótoltunk egy kis mindent bele- vasalt lángossal. :) Rendkívül finom volt! Hmmmm.... Most is szívesen ennék egyet!
A szállásra visszaérve a fiúk is vacsiztak, majd elkezdődött a készülődés a másnapi Gerecse 50 túrára. Én szendvicset készítettem, Zoli pedig minden mást.
Szombat
Hajnalban 4-kor ébredtünk, Zoli összekészült, majd útnak indult. (GERECSE 50 túra a következő posztban olvasható) Én még szundítottam egy kicsit, majd reggeli után elmentünk bevásárolni. Friss pékárut és egy két apróságot, ami a szálláson nem volt, mint pl. éles kés, tepsi, habfürdő. Zalán azóta szeretne kádban fürdeni, mióta mi megszüntettük a fürdőszobánkban. :D Tegnap este boldogan pancsolt, de hiányzott hozzá a habfürdő, hogy teljes élményt nyújtson.
11 óra körül indultunk kirándulni. Esztergom, a Mária Valéria híd és Párkány volt a cél. Nem volt túl jó idő, fújt a szél és egy kicsit hűvös volt. Ennek ellenére nagyon kellemes napot töltöttünk együtt.
 |
| Erzsébet királynő szobra |
Jól éreztük magunkat, Zalánra a legnagyobb hatást a Bazilika belső tere tette, teljesen el volt tőle ámulva.
A kerekezés végére megéheztünk, így ismét a Sonkaszegő fesztiválon zártuk a túrát. Ettünk és 15 óra körül visszaértünk a szállásra.
A fiúk pihentek és élvezték a Wifi nyújtotta lehetőséget, én pedig Wilivel útnak indultam. Nagyon nagy örömmel, izgalommal és kíváncsisággal. Úgy döntöttem, hogy a szlovákiai tekeréssel megvárom a Zolit, hátha lesz másnap kedve nyeregbe ülni. Aggódtam, hogy nyelvi nehézségeim támadnak és a mobilnet hiánya is rossz érzést keltett bennem. Szóval maradt a környékbeli dombság. :) Dorog felé indultam.
Éppen itt jártam, amikor Zoli felhívott, hogy MEGCSINÁLTA!!! :) Indul haza, kb. 1 óra múlva érkezik. Nagyon ügyes, gratulálok neki! Sajnos lába nem nagyon maradt, de majd csak vissza fog nőni. :D Nagyon siettem, hogy mielőbb hazaérjek és a házi, előző nap levágott disznóhúsból pecsenyét süssek, mire megérkezik az én szerelemem. <3
Majdnem 60 km lett a túrám :STRAVA
 |
| Zalán élvezi a kádban való pancsikolást :) |
Este vacsora közben megbeszéltük, elmeséltük, hogy kinek hogyan telt a napja. :)
Vasárnap
Korán ébredtem és eltüntettem a konyhában a előző esti vacsora nyomait. Mire a család felébredt, már készen voltak a húsvéti szendvicsek. :)
Reggeli után, mivel Zoli "használhatatlanná" túrázta magát, hármasban indultunk a Búbánat völgybe. Sajnáltam nagyon, mert szerettem volna, ha családi program lesz, de aztán elengedtem ezt a dolgot... megpróbáltam jól érezni magam, nélküle is. Éreztem a hiányát akkor is , amikor a 11-es főúton haladtunk, jó lett volna, ha többen tudunk a Zalánra vigyázni, nagyon aggódtam, nagyon féltettem. Az autók gyorsan és egy csöppet sem óvatosan haladtak el mellettünk.. Reméltem, hogy felmérik: kicsi gyerek is van közöttünk és emiatt nagyobb távolságot tartanak előzéskor, de NEM így történt. Azt a döntést hoztam, hogy visszafelé bárhol eltekerünk, mocsárban, erdőben, patakban, ha kell, de a főúton biztosan nem.
De térjünk vissza az induláshoz... :) A Duna melletti kerékpárutat hamar és biztonságosan elértük, a városban nagyon udvarias és figyelmes autósokkal találkoztunk.
A kerékpárúton pedig már csak bringások és futók közlekedtek, tehát elmúlt a veszély. :) kb. félúton egy utcai fitness park és játszótér került az utunkba, itt megálltunk. Zalán kedvére játszadozhatott, futkározott. Elég sok időt töltöttünk itt.
Folytatva utunkat, a Duna partján álltunk meg kacsázni a kavicsokkal.
 |
| Ilyen szuper úton tekertünk
.
Amikor véget ért a kerékpárút, ki kellett volna menni a 11-es főútra. Én úgy döntöttem, hogy a vele párhuzamos földúton haladunk tovább. Még 50 métert sem haladtunk amikor aggódva gondoltam arra, hogy nem biztos, hogy jó döntést hoztam. A földút egyre keskenyebb lett, a folyó mellett húzódva, míg a főút egyre emelkedett. Az volt félelmem, hogy az út előttünk elfogy, de nem tudunk kimenni a főútra, mert nagy lesz a szintkülönbség. Ennek ellenére haladtunk tovább. Sajnos igazam lett, az út egynyomos csapássá szűkült, a főút pedig több méter magasan volt. Ennek ellenére nem fordultunk vissza, mert találtunk egy csapást felfelé. Felküzdöttük magunkat és kimentünk a 11-es útra. Kb. 500 métert kellett rajta haladni és végre lefordulhattunk a Búbánat völgy felé. Itt hoztam meg azt a döntést, hogy másik úton kell visszamennünk. Még nem tuudom, hogy hol, mert még gyalogosan sem tervezett másfele utat a google. Rábíztam a dolgot a Tomira, átadtam neki a túravezető szerepet. :)
Elhaladtunk két tó mellett, mire a harmadiknál letáboroztunk. Mások is ide tervezték a húsvét vasárnapjukat, volt néhány család, ebben a nagyon szép környezetben. Horgásztak, bográcsoztak, sütögettek vagy csak egyszerűen olvasgattak, pihentek.
     
Egyetlen büfét találtunk, a fiúk hamburgerrel és sült tarjával pótoltam az elvesztett energiát.
 
Kicsit elidőztünk, Zalán egy kis kutyussal játszott, mi pedig bámészkodtunk. Tomi megkereste az utat, amin szerinte haza jutunk. Nyeregbe ültünk és elindultunk. Hamarosan toltuk a bicajt, mert olyan meredek dombon haladtunk felfelé, hogy Zalán nem tudott tekerni. Feltoltuk, majd újra tekerni kezdtünk. Pár méter után egy nagyon homokos lejtőn kellett leereszkednünk. Dobálta ugyan a kerekünket, de lejutottunk. :) Egyre kevésbé járt úton haladtunk, beszorulva két kis patak közé. Zalán elveszítette minden kedvét és minden kalandvágyát, nyűgös lett. Próbáltuk lelkesíteni, kevés eredménnyel.
A táj gyönyörű volt, egyetlen lélekkel sem találkoztunk.
      
Elérve az első házat megálltunk. Ittunk és csokiztunk. :) Innen már lelkesebben folytatta az utat a legkisebb is. :) Néhány km után el is értük a szállást, délután 3 óra körül. 19,1 km volt a kalandozásunk.
A fiúk pihenni készültek, Zoli meg összerakta magát és azt mondta, hogy eljön velem Szlovákiába. :) Jupiii!!! Nagyon örültem. :)
Hamar összekaptuk magunkat és már nyeregben is voltunk. Esztergom, Mária Valéria híd, Párkány után Garamkövesd felé indultuk. Sikeresen feltekertünk egy 12%-os emelkedőn
    
Ne tévesszen meg senkit a tábla, ez a másik oldalon van, miután felértünk. A Bazilika látványa miatt fordultam vissza fotózni. :)
Szalka felé leereszkedve fantasztikus látvány fogadott! Gyönyörű volt felülről látni ezt a kisvárost.
                     
Párkányban még tekeregtünk kicsit, a főtéren és a Duna menti úton, majd haza siettünk mert fáztunk és éhesek voltunk. :)
63,5 km lett a vége ennek a kis kiruccanásnak.
Hétfő
Sajnos elfelejtettük megbeszélni érkezéskor a távozási lehetőségeket, így az utolsó napunk reggelén érdeklődtük meg, hogy meddig maradhatunk. Azt válaszolta a tulajdonos hölgy, hogy nincs lehetőségünk tovább maradni, érkeznek a helyünkre. Szomorúan vettük tudomásul. A fiúk nem szerettek volna már programot Esztergomban, így a hazautazás mellett döntöttünk. Csomagolás közben jött az ötlet, hogy hazatekerek! Nem aratott osztatlan sikert a családban, de nem korlátoztak benne. Kicsit (vagy talán nem is kicsit) lelkiismeret furdalásom lett, hogy magára hagyom a családot. Fájó szívvel, de nagy izgalommal pattantam Wilire, miután minden a kocsiba került. Bár a szám fülig ért, a gondolataim nem hagytak felhőtlenül örülni. Sajnáltam, hogy cserbenhagytam a családom. :( A táblákat szorgalmasan gyűjtögettem és haladtam. Nem volt jó minőségű az út. A 11-es főutat választottam, nem akartam dombokon tekerni.
Fejben nem tudtam felkészülni, mert nagyon hirtelen ötlet volt. Már éppen kezdtem elengedni a lelki terheket, mikor a családom elkerült autóval Dömös előtt :) Dömösön megálltak, bevártak. Beszéltünk néhány szót, s mikor indultam volna tovább a kisfiam azt mondta, hogy "legyél velünk!". Bár tovább indultam, de ezt a két szót nem tudtam elengedni. Tekertem, haladtam, örültem, de a kisfiam szavai és a lelkiismeret furdalásom nem hagytak el.
Visegrádon megálltak bobozni, ez egy kicsit könnyebbé tett, gondoltam jól érzi magát, biztosan nem hiányzom. Így Szentendréig ismét lelkesen és vidáman tekertem.
Megbeszéltük a Zolival, hogy Szentendréig eldöntöm, hogy hazatekerek, vagy beülök az autóba. Mikor felhívtam még nem volt meg a döntés a fejemben, mert a szívem tekert volna tovább, az eszem pedig a családdal tartott volna. Beszélgetésünk alatt kiderült, hogy nem boboztak, mert tömeg volt és kígyózó sor a pénztár előtt, ott hagyták az egészet. Ez a helyzet felbosszantotta és ezt sikerült a tétovázásommal megfejelni. Mivel olyan hosszan beszélgettünk, hogy elkezdtem fázni is, meghoztam a döntést, velük megyek haza. Most már sajnálom, hogy feladtam, el kellett volna engedni a negatív dolgokat és csak arra figyelni, hogy egy vissza nem térő lehetőséget használok ki. Biztosan nem hagytam volna maradandó sérelmet a családban, nekem viszont maradandó élmény lett volna. Mindegy, a lehetőség elszállt...
Szentendréig 44,7 km-t tekertem és minden táblát begyűjtöttem. :)
           |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése