2014.08.23. Tisno - nyaralás - 7.nap

7 óra előtt ébredtem... Apa is, ezért egy kis lustizás után lesétáltunk friss pékáruért.

Reggeli majd készülés után a mai nap programja a Teknőc sziget és a Slanica homokos part felfedezése.

Slanica strand a gyönyörű Murter szigeten található, az ugyanazon nevű turisztikai településen. Az egyik legnépszerűbb és legismertebb strand a szigeten. Slanica programokban és lehetőségekben gazdag. Ideális fiatal párokak, idősebbeknek, és gyermekes családoknak, mindazoknak akik szórakozni vágynak.

Ha gépkocsival érkezik, a strand közelében talál parkolót, mely délután öt óráig fizetős, az után pedig ingyenes. A strandegy része homokos, egy része betonozott és sziklás. Több bár, újságárus (melyek ételeket is árusítanak), étteremtalálható itt, ahol kipróbálhatja a helyi dalmát ételspecialitásokat. A sport szerelmesei homokröplabda, tenisz, és további lehetőségek közül választhatnak, a gyermekek pedig az élményparkban foglalhatják le magukat.

Tengervíze sekély, egészen 30 méteren keresztül, így kiváló picigin játékra. A strandon mindig tömeg van, ezért lehet ez a strand nem a legjobb választás azoknak akik csendben, nyugodtan szeretnének pihenni.

Kis tétovázás után a parti utat választottuk. Szerintem ez azért volt jó választás, mert már jártunk rajta, tudtuk mi vár ránk, nagy meglepetés a terepviszonyokat illetően nem érhet minket. :)

Most Betina városkában is megálltunk, letekertünk a tengerhez.

 Ez röpke 4-5 percet vett igénybe és haladtunk tovább Murter felé. A kikötő után rögtön jobbra tartva egy zsákutcába kerültünk, így fordulhattunk vissza.Emiatt viszont láthattunk egy hajó felújító üzemet, amelyet nem lát mindennap az ember lánya. :) Illetve a Zalán is gyűjthetett kavicsot kedve szerint, mert az egyik móló előtti terület folyami kaviccsal volt feltöltve.

Visszafordultunk  és egy újabb zsákutcába hajtottunk be. :) Apa szerint csak az autóknak az, mi el fogunk jutni a Teknős szigetre. Ismét aggódni kezdtem, amikor elfogyott az aszfalt a gumink alól és ismét nagyköves úton haladtunk... majd az is keskenyebb lett és még keskenyebb, végül már csak egy kis ösvény lett belőle. Ekkor kellett volna igazán kétségbe esnem, de már nem volt miért, mert szemünk elé tárult a sziget gyönyörű látványa. 

Leereszkedtünk az úton és hirtelen embertömeg látványa fogadott minket.

Bementünk a szigetre, de csak kb.50 méreter út ált rendelkezésünkre. 

Készítettünk pár fotót és indultunk a Salnica strandra. Néhány perc alatt el is értük.

Itt jól látszik a Slanica elhelyezkedése, illetve az, hogy van még felfedezni való a szigeten. :)

Mára csapadékot jósoltak, 65 %-os valószínűséggel. Eddig nagyon szépen sütött a nap, de aA strandot már felhős időben értük  el. Ez enm akadályozott meg mindket abban, hogy lepakoljunk, kicsomagoljunk. Ezzel még nem is végeztünk, amikor a Zalán elcsábította az apját valahová... majd amikor visszatértek azt mondta a kisfiam: -Anya! Kérek szépen 8 kunát! Kettőt szeretnék csúszni! 

A szemem helyén kérdőjelek voltak, és a páromtól kaptam a magyarázatot: -Csúszdázni szeretne. Nem tudtam eldönteni, hogy jól értem-e a szituációt...  A fiam, aki két hete Szilvásváradon még "tériszonyos" volt, tényleg fel akar-e menni a több emelet magas óriáscsúszdára? A párom pedig ennek ismeretében nem lebeszélte, hanem támogatta? Vagy nem támogatta, hanem rám bízta a döntést és most tőlem várja, hogy lebeszéljem???? Hamar rájöttem az arcokból, hogy nem tréfa:  a kisfiam tényleg csúszni akar...

Így mindhárman a csúszda felé vettük az irányt. Mivel felkísérni nem volt lehetőségünk, így egyedül kezdett neki a sok lépcsőnek... Nem hittem, hogy felmegy, úgy gondoltam vissza fog fordulni. De nem tette! Felment és lecsúszott!!! Majd mégegyszer! :) Imádom, mert bátor és ügyes. :) Először ülve csúszott le, de miután apukája elmondta, ha  fekszik, akkor gyorsabb lesz, így a második alkalommal már fekve érkezett a látómezőnkbe. :) 

Ezután a kis kitérő után mindannyian bementünk a vízbe és játszottunk, pancsoltunk, majd kijöttünk egy kicsit szárítkozni. 

Napot már egy jó ideje nem láttunk az égen, felhős volt s egyszercsak feltűnt egy sötét változat belőle.

Néhány perc múlva a pihenő, alvó, olvasgató, matracon fekvő embertömeg felbolydult és nyüzsögni kezdett...

Mi is összepakoltunk és dilemma volt, hogy induljunk, rohanjunk, ahogy csak tudunk, vagy a strandon lévő, valamely vendéglátó egységben várjuk meg, amíg elvonul a vihar... Mivel palacinke óhajtásunk volt a Tomival, ezért beültünk az egyik helyre. Zalán jégrémet evett, apa és Tomi sört ittak, palacsintáztunk, kávéztunk és néztük, hogy hogyan változik a helyzet. 

Ilyen lett a táj hamarosan: 

Akkor úgy döntöttünk, hogy ennek fele sem tréfa, induljunk mielőbb haza. Először a hegyen átvezető aszfaltos úton terveztük, de látva  a rengeteg autót,  a viszonylag keskeny úton, a Zoli úgy döntött, hogy forduljunk vissza és mégis a parti úton haladjunk. Betinát hagytuk el, amikor elkezdett esni. Nagy cseppekben, de még nem sűrűn. Még arra is volt időm, hogy az autós kemping előtt megálljak és fotót készítsek, a sötét felhőkkel borított gyönyörű Betináról, a közelben lévő szigetekről és a még világosban lévő Tisnoról.

Amikor felültem a cangámra, már sűrűbben hulltak az esőcseppek, s kb 50 méter múlva leszakadt az ég. :) Egy pillanat alatt teljesen eláztam. Megálltam volna, de a fiúk előbb jártak, ők nem álltak meg. Így viszont tekertem, tekertem, hogy utolérjem őket. Egy teljesen üres strandnál vártak, ahol volt egy vendéglátó hely. Kérdezte a Zoli, hogy bemegyünk-e, vagy tovább megyünk? De a kérdés költői volt... :) Azt mondta, hogy látva az égboltot, ennek sosem lesz vége, tehát valamikor mindenképpen esőben kell hazamennünk. Jobb előbb túl lenni ezen, így hát tovább mentünk. Száraz már nem volt rajtunk, az eső szakadt, a következő kemping előtt pedig már a szél is felerősödött. Az utolsó strandot elhagyva már viharos erejű volt, és jégeső is csatlakozott hozzá. Jégesőt eddig csak ablakból láttam, de halkan megsúgom, hogy az a jobb változat. :D Nagyon fájdalmas, hatalmasakat tud ütni a jég. Már csupán 3-400 méterre lehettünk az otthonunktól, amikor lehetetlen volt tovább haladni. A szél viharos erejű, az eső és a jég már szinte vízszintesen esett. Látni nem lehetett semmit, s mivel lejtőn haladtunk, a vízfolyáson csúszkált a bicikli. Leesett a napszemüvegem a bicajról, s mire megálltam a csúszkáló gumival, két parkoló autóval kerültem előrébb. Vissza kellett volna fordulnom, de egyszerűen ebben a viharos szélben és jégesőben nem lehetett. Háttal mentem vissza, felvettem, de addigra a családomból már senki nem láttam. Úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, menedéket keresek. Gurultam még kb. 20 métert, s ott találtam a Zolit a Zalánnal, Ők is úgy döntöttek. A szemben lévő pizzérából integettek, hogy menjünk oda. Szerencsétlen Zalán vacogott, annyira fázott. A Tomi viszont eltűnt a látómezőnkből. A Zoli éppen elindult utána, amikor láttuk, hogy a mellettünk lévő étterembe megy be. Szóltunk neki és Ő is csatlakozott hozzánk. 

A pizzériában nagyon rendesek voltak, azonnal kaptunk száraz asztalterítőt, hogy megtöröljük  a Zamit , majd egy másikat, hogy szárazba tudjuk tekerni. Még a saját kabátjukat is felajánlották. 

A háttérben jól látszik a szakadó eső, az viszont nem, hogy belőlem is folyik a víz. :) 

Zalán terítőbe törölközik...

A legújabb trend: asztalterítő, rajta egy felnőtt méretű kabát.

Mivel az eső nem akart szűnni, azt gondoltuk, hogy haza indulunk, hogy mielőbb szárazba tegyük magunkat. Megköszöntük a segítséget, elmondtuk, hogy: Go to home, amikor a Zalán felhívta a figyelmünket, hogy az otthonunkhoz vezető híd fel van nyitva... 

Igen, a szigeten voltunk, amit egy nyitható híd köt össze a szárazfölddel... S mivel engedték be a tengerről a hajókat a kikötőbe, ezért a hidat felnyitották... 

Ha nem menedéket keresünk, hanem megyünk tovább, akkor még átértünk volna rajta, sőt, már otthon is lennénk, így viszont kénytelenek vagyunk megvárni csurom vizesen, amíg visszacsukják. Kb. 50 méterre voltunk a hídtól.

Míg várakoztunk megtudtuk, hoy fél 6-kor fogják visszacsukni, s addig már csak 8 perc van. Eközben a Tomi észrevette, hogy elveszítette a szemüvegét, s mivel az eső már szűnni kezdett, mi ketten visszaindultunk, hogy az utolsó szakaszt, ahol a legnagyobb vihar ért bennünket,  átfésüljük.  De sajnos hiába, a szemüveg nem lett meg. Éppen akkor értünk vissza a pizzériához, amikor a Zoli is felülni készült a bicajra. Így a már lecsukott hídon hazatekerhettünk és kb. 5 perc múlva a Zalán már a meleg zuhany alatt olvadozott. 

Remélem nem fázott meg....

Este apa ilyen szépet fotózott:

Amikor mindannyian szárazak voltunk, lementünk fagyizni, és a Zalán kedvéért az óratornyot (templom) megnézni. 

"A" kép

Izgalmas nap volt, egy élménnyel lettünk gazdagabbak!!! :)

Sajnos a sportypal-t nem induláskor kapcsoltam be, hanem később, így kb.2 km-t hozzá kell adni.