Kipattantam az ágyból, ismét kinéztem minden ablakon :) majd kirohantam a bejárati ajtó elé. Ezt láttam:
Az elém táruló látvány meglepően gyönyörű volt. Számomra olyan, mintha egy teljesen más világba, egy új bolygóra érkeztem volna. Azonnal megjött a kedvem bringázni! :) Bevallom az elmúlt napokban és még a tegnapi napon sem éreztem úgy, hogy nekünk kint kell ázkolódni. Tegnap alig tudtam összeszedni magam, hogy elinduljunk. Talán az egyetlen érvem az volt, hogy ne vegyem a párom kedvét, ne bántsam meg. Legszívesebben bekuckósodva, a korábban rám "osztott" feladatot végeztem volna, ez pedig a főzés. :D /Pár napja azt mondta: úgy látja, hogy nem készülök étellel, pedig nekem is kellene valamit csinálnom, hogy ne unatkozzak! :) / De most minden megváltozott! Aktív és lelkes lettem, fel akartam fedezni ezt a csodálatos tájat!
Reggeli után a Tomival eldöntöttük, hogy a városban lévő várat és tavat nézzük meg. Nem terveztük hosszú túrát és nem terveztünk sok programot, csak gyönyörködni szerettünk volna. Tomi azt javasolta, hogy szép helyeket keressünk, szép fotók készítéséhez, ez legyen a napi programunk. Ilyen gondolatokkal és tervekkel indultunk el, ismét együtt, négyen. Apa csak az Isel folyó hídjáig tartott velünk.
Szépen kerekeztünk a folyó partján majd nem sokkal a célunk előtt megláttam egy felvonót. Megkérdeztem a fiúkat, hogy felmegyünk-e? Zalán elzárkózott, a tériszonyára hivatkozva. Kicsi rábeszélés következett és számomra meglelő módon, elég hamar engedett a kérésemnek. Megígértem, hogy végig fogom és az ölemben tartom, vigyázok rá. Azonnal cselekedtünk, lezártuk a kerékpárokat és megvettük jegyeket. 24 euro volt fel és le, három főre.
2 perc múlva már a felvonón ültünk. :)
Ahogy távolodtunk egye bámulatosabb látvány volt a lábunk alatt heverő város. Szájtátva néztük és Zalánnak eszébe sem jutott a tériszonya. :) Őt is lenyűgözte a látvány. Túl hamar értünk fel ahhoz képest, amennyi látnivaló volt.
Fent kiszálltunk és csak ámultunk. Állat simogató, kalandpark, hotel, söröző, változatos terepviszonyok, bámulatos hegycsúcsok, zöldellő alpesi rétek, havasi legelők, a hegyek völgyében utat tört Isel folyó és idillikus hegyi falvak látványa elmondhatatlan látvány.
Első utunk a játszótérre vezetett, Zalán lelkesen futott a csúszdához.
Amikor megunta elindultunk sétálni. Nagyon puha, ruganyos volt az erdei talaj, korábban még nem tapasztaltam ilyet. Nagyon tetszett a fiúknak is. ugrálgattak rajta. :) Menet közben találkoztunk foltos szalamandrával...
egy különleges kővel...
pazar kilátással...
apró, pici fenyővel...
óriás hangyával...
ismét gombával...
puha talajjal...
Amikor mindezek felfedezésével megvoltunk, visszasétáltunk a felvonóhoz, hogy képet készítsünk a városról, hiszen a korábban készült kép a felvonóból, egy plexi lap mögött készült.
Nem voltunk elégedettek a hatalmas oszlopokkal,melyek zavarták a kilátást, így eldöntöttük, hogy lentebb megyünk, az oszlop mellé, akkor lemarad a képről. Mivel előttünk kerítés volt, csak oldalról, az erdőn át volt esélyünk.
Szerettem volna a Tomiról is, de egy kis fa elvette a kilátást a városról... közelebb menni nem tudtam, mert egy hatalmas sziklán álltunk és utána egy szakadék volt. No nem nagy, kb.2-3 méter... :)
Így az az ötletünk támadt, hogy a Zalánt megkérjük, hajlítsa ki a fát a képből...
és tádááám... sikerült, elkészült a KÉP! :)
Így, miután mindent elvégeztünk, amit szerettünk volna, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a felvonóhoz, eszünk, a Zalánnal golyózunk (Pétanque), majd visszaereszkedünk a kerékpárokhoz.
Amikor visszaértünk egyetlen perc alatt kétszer is újratervezés következett.:) Megláttuk a következő képen, a Tomi feje fölött látható házikót és úgy döntöttünk, hogy oda még felszaladunk. Majd tettünk kb. 10 lépést és megláttuk a presszó teraszán lévő fagylalt kelyheket és a következő percben már ott is ültünk. :)
Én vanília és sztracatella fagyis kelyhet kértem, mézzel és mandulával, a Tomi őszibarackos-joghurtos kelyhet, a Zalán pedig egy gyerekeknek való összeállítást. A felszolgálók között dolgozott egy magyar fiú is... :) Ezután a kis kitérő után neki szaladtunk a dombnak... ami messziről egy kis semmit mondó volt... de mire felértünk, rendesen megszuszogósodtunk... :D
Felmentünk a teraszra... akkor még azt gondoltuk, hogy vendégház és a kilátásban gyönyörködni hozták létre, a hozzánk hasonlóak részére...
Körbenéztünk, fotózgattunk, majd úgy gondoltuk, hogy még egy kicsit fentebb megyünk. Láttunk ugyanis egy padot a kerítés másik felén, ahol ültek és nézelődtek. Mivel az volt a napi tervünk, hogy szép helyeket keresünk, szép fotók készítéséhez, azt gondoltuk, hogy az a pad nem véletlen van ott, biztosan szép kilátás kell, hogy fogadjon, ha leküzdjük azt a néhány méter szintkülönbséget...
Csak akkor döbbentünk rá, hogy valószínűleg magántulajdonban járunk, amikor az erdei útra szerettünk volna rátérni és a kerítésnél szögesdrót fogadott. :/ (Ezúton szeretnék elnézést kérni a tapintatlanságukért, a magánlaksértésért.)
S ami ott fogadott, arra nincsenek szavak... BÁMULATOS, csodálatos, Lélegzetelállító, fantasztikus és ehhez hasonló szavak jutnak eszembe, de ezek összessége sem tükrözi a látottakat. A Tomi azt mondta, hogy biológia órát lehetne ott tartani...
Azt hiszem a képek mindent elárulnak... A zöldellő rétek, a fenyves erdő, a tő, a hegyek, a havas csúcsok együttes látványa, maga a CSODA. :) Csak ültem a padon és nem tudtam betelni a látvánnyal. A fiúk játszadoztak, ebihalakat csalogattak, csacsogtak. Jó érzés volt ott ülni és nézni... Nézni a tájat és nézni a gyermekeimet, hogy jól érzik magukat... Azt kívánom, hogy mindenki érezze azt, amit én éreztem... :)
Sokáig voltunk fent, de egyszer eljött az az idő, hogy felkerekedjünk. Lementünk az erdei ösvényen a felvonóhoz.
Búcsúzóul még próbáltuk magunkba szippantani a látványt, de nagyon hamar leértünk. Kerékpárjaink a kulacsokkal együtt éppen úgy vártak minket, mint ahogy ott hagytuk őket. :) (Végülis Ausztriában vagyunk... lehet, hogy itthon már a mozdítható alkatrészek eltűntek volna.)
Ez után a "kis" kitérő után elindultunk eredeti úti célunk felé...
Csupán 1-200 méterre volt, de feltekerni nem tudtunk, a Zalán feltolni is alig tudta a kerékpárját. Amikor végre sikerült, fáradságában az első lehetséges helyre lefeküdt. :)
Elindultunk egy ösvényen is, de méy szakadék tátongott mellettünk és féltettem a Zalánt, ezért inkább visszafordultunk.
Elindultunk hazafelé, s útközben további csoda szép dolgokkal találkoztunk. :)
Apa nem volt még otthon, amikor hazaértünk, így gyorsan vacsora készítés következett, hogy mire hazaér, vélhetően fáradtan, addigra meleg, finom hamika várja. :)
Így is történt...
Ő így vélekedik a mai napról:
"Big Challenge II. teljesítve......fejlődöm smile hangulatjel ma már csak egy holtpontom volt....de az óriási."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése