Május 1. - Vácon

Ősz óta Vácra készülök... Amióta megtanult kerékpározni a Zalán...

Januárban elintéztem a foglalást a húsvéti hétvégére és vártam... Közben a húsvét előtti héten meghalt a nagymamám és az időjárás is kedvezőtlenné vált. Esőt és 9-10 fokos hőmérsékletet jósoltak az ünnepi hétvégére. Ezekre tekintettel szerdán lemondtam,- 2 nappal az utazás előtt-  és áthelyeztettem a foglalást 4 héttel későbbre, hiszen a május elsejei ünnep is egy hosszú hétvégét eredményezett. Természetesen bízva  a jó időben, vártam tovább. Szépen elkezdett tavaszodni, melegedni, április utolsó hetében már 25 fok körüli hőmérsékletet lehetett mérni. Így bátran mertem reménykedni... Egészen az utolsó hét elejéig. Akkor már látható volt az előrejelzésekből, hogy éppen az utazásunk 4 napjára lehűl az idő és esőzések lesznek. 15 mm csapadék szerepelt a híradásokban... Ezután már csak abban reménykedtem, hogy tévednek, vagy a felhők elkóborolnak valamerre, de legalábbis lassabban jönnek és egy kicsit késni fog a rossz idő...

Csütörtökön ovis kiránduláson voltunk, Fővárosi Nagycirkusz, Városliget, Miniversum volt a program. Amikor végeztünk az utolsó állomáson is, Tomi csatlakozott hozzánk,  buszra ültünk és elmentünk a Nyugatiba, ahol tovább utaztunk vonattal, Vácra. Ott találkoztunk a családfőnkkel és az utolsó 6 km-t már együtt tettük meg.
A szálloda már régi "ismerős", ez volt a negyedik alkalom, hogy itt szálltunk meg. A kerékpárokat éjszakára fent hagytuk az autón, becsekkoltunk, majd elfoglaltuk a szállásunkat.

Másnap reggel a Zalán 6:20-kor kipattant az ágyból és minden igyekezetem ellenére kipattanva is maradt. :) Kértem, hogy szundizzon még, hiszen fárasztó napunk lesz, de Ő azt mondta, hogy tele van energiával, nincs szüksége többre. :)

Reggeli után összekészültünk és útnak indultunk.

Első megállónk Verőce játszótere volt, hiszen megígértük Zalánnak, hogy minden játszótérnél megállunk és kedve szerint játszhat.

Ezután árkon-bokron :) , de leginkább hegyi úton és terepen haladtunk.
Meredek, sziklás, terep várt ránk, nem volt teljesíthető egy 6 éves számára. Tolta a kerékpárt majd később már ez is nehéz volt számára, így apja tolta az Ő kerékpárját is. Nem mondom, hogy nem voltam mérges, hiszen éppen csak belekóstolt a bicajozásba a Zalán, egyelőre úgy tűnt, hogy élvezi, s az én célom az (lett volna), hogy ezt mélyítsük benne. Ehhez képest az első túráján hegyi kerékpározás várt rá.

Amikor felértünk a tetejére, jobbra ágazott az út, ami már nem volt olyan meredek, de emelkedett. Itt már ismét nyeregbe ült a Zalán is, de nem túl sokáig tudott tekerni. Az előttünk álló legmagasabb domb tetejét néztük ki pihenőnek, de mire odaértünk Zalán már zokogott és azt mondogatta, hogy "Utálom! Utálom!" Azt hittem megszakad a szívem, annyira sajnáltam, de féltettem a több hónapja tartó következetes munkámat is. Arra gondoltam, hogy hiába volt minden, ezen az egyetlen úton többet haladtunk hátra, mint előre.

Megvigasztaltam, letáboroztunk, ettünk, játszottunk...

Feloldódott, jó kedve lett, de amikor indulni készültünk, akkor kizárólag visszafelé akart menni, semmiképpen sem tovább, előre a megkezdett úton. Szavazásra bocsátottuk a dolgot, ami 2-2-es döntetlennel zárult. A két gyerkőc arra szavazott, hogy menjünk vissza, mi ketten pedig arra, hogy menjünk tovább. Zalán ötlete volt, hogy kő-papír-olló döntse el. Jóváhagytuk, azzal a feltétellel, hogy bármi is lesz, elfogadja. :) Megígérte. Mi nyertünk, így előre indultunk. Zalán ismét lelkes volt, kedve volt tekerni, és a rossz minőségű földút sem szegte kedvét, pedig időnként tengelyig süllyedt autók csapásai mellett kellett haladnunk,  ahol csak egy szűk rész volt járható. Erős emelkedő már nem volt, többször ereszkedtünk lefelé, mint amennyit tekertünk felfelé. Zalán jól "vizsgázott", nagyon ügyesen, szépen ereszkedett a lejtőkön, és a földút akadályt is maximálisan jól teljesítette, engem legalábbis nagyon meglepett vele.

A királyréti játszótérre igyekeztünk, de amint beértünk Szokolyára elkezdett szemerkélni az eső. Apa már mondogatta, hogy esni fog, de én nem láttam hozzá a megfelelő felhőket. :) Felmerült a kérdés, hogy haladjunk-e tovább, vagy forduljunk vissza? A túravezető apa azt javasolta, hogy irány a Camelot!!! Senki sem ellenkezett, megfordultunk és az aszfalton ereszkedni kezdtünk lefelé.

 Az eső egyre inkább esett, még Kismaros előtt kénytelenek voltunk megállni, hogy esőszerkóba dobjuk magunkat. Nagyon hamar szakadni kezdett, Kismaroson már ázott csibék voltunk. :) Töretlenül haladtunk, hiszen a felhők úgy elterültek az égen, mint egy 3 napos esőnél. Nem tűnt úgy, hogy érdemes várni, inkább siettünk, hogy mielőbb száraz helyen legyünk. Kisfickóm hős volt, aprócska lábaival csakúgy tekert... :)

17 órakor értünk a szállodába, ahol gyorsan megszabadultunk a vizes ruháinktól. Kis pihenő után a hotelban vacsoráztunk.