Elérkezett az utolsó napunk.... :(
8-ra állítottam ébresztőt, de már 7-kor ébren voltam. Nagy izgalommal vártam a mai napot. A fiúkat 8-kor ébresztettem. Reggeliztünk és elindultunk. Kerékpárral mentünk le a kikötőig.
Bár a hajó 11:15-kor indul, de mivel nem tudtuk pontosan, hogy honnan, valamint az óvárosban is szerettem volna a gyerkőcökkel tekeregni, így már fél 9 körül elindultunk. Nagyon hamar leértünk és kerékpárokkal vetettük magunkat az óváros sikátoraiba.
 |
| Ez a városrész a kedvencem. Sikerült hűtőmágnes formájában is hozzájutnom :) Remélem egyszer újra láthatom élőben... |
Kb. fél órával a hajó indulása előtt megkérdeztük egy helyi árustól, hogy hová is kell mennünk, honnan szoktak a hajók Splitbe menni. Átirányított a hídon és utána rögtön balra. Jó, hogy megkérdeztük, mert szerintem sosem jutott volna eszembe a híd túloldalára menni. Az már a Ciovo sziget és én valamiért azt gondoltam, hogy Trogir óvárosából indul... :)
A kikötő mellett a egy vasból készült oszlophoz zártuk a cangákat és reméltük, hogy viszontlátjuk őket. (A képen feketével bekarikáztam.)
Sorban álltunk, felszálltunk, kifizettük. Hatalmas tömeg volt rajta, ülőhely már nem volt. Egyszer jött a legénység és megkérdezte, hogy van-e aki Slatine-ban szeretne leszállni. 6-8 ember jelentkezett. Őket átszállították egy másik hajóra. Olyan sokan voltunk, hogy 2 hajót indítottak és ez a hajó, amin mi voltunk egyenesen Splitbe megy. Így várhatóan egy kicsit rövidebb idő alatt odaérünk. Zsebinek így lett ülőhelye, de a Tomival álltunk.
Amikor minden helyre került elindultunk! :) Nagy élmény volt, nagyon jó volt! :)
Már tavaly is szerettem volna hajózni, s majdnem az idei évben is elmaradt... de csak majdnem! :)
Jó volt "normálisan" hajózni. :) Az emeleten voltunk, nagyon jó volt kilátás. Normális hajózás alatt azt értem, hogy szétlátok, hallok és nem száguldunk. :)
Olyan boldog voltam, mint Tisnoban, amikor a szállásunkat megláttam. Ugrálni tudtam volna most is örömömben, de biztosan megnéztek volna. :D Így visszafogtam magam. Velem ellentétben a Zalán viszont félt. Olyan kis bújós lett és mondta is, hogy fél. Tomival bátorítottuk, nyugtatgattuk, ami sikeresnek bizonyult. Az út felére már megnyugodott.
Fantasztikus látvány tárult elénk menet közben. Ez az út éppen az utolsó napon volt jó. Már nem csak egy szép táj volt amit láttunk, hanem "megszelídített" táj volt, ahogy a kisherceg mondaná. :) Jobbról is, balról is végig kerékpároztuk az utat, valamint az előttünk egyre növő Marjan park is "felfedezett" terület volt, így a gyerekekkel tudtuk az élményeinket felidézni. Mint pl.: -Nézd! Ott tekertünk! -Ott kávéztunk! -Ott az út vége, addig tudtunk tekerni! - Ott a ház felett fotóztunk! -Ott fürödtünk! ... stb. Sokkal nagyobb élmény volt így végig hajózni az utat, mintha első nap tettük volna. Ezzel koronáztuk meg az utunkat, nagyon jó zárónap volt.
Spiltben a kikötőhöz közeledve szinte sírni tudtam volna a látvány gyönyörűségtől, annyira szép volt. (Mint Liezben a tónál, csak ott nem látott senki. :D ) Itt a sok ember miatt vissza kellett fogni magam. Elképesztően gyönyörű és ez még ki sem fejezi a szépségét. Azt hiszem szerelmes lettem Split és Trogir óvárosába... :)
Kikötés után megvártuk amíg a tömeg elhagyja a hajót és csak utána szálltunk le. Addig gyönyörködtünk.
Az óváros irányába indultunk és egy makettbe botlottunk. A Dioklecianus palota bejárati kapuját sokan megjelölték, ott fényes az "út". :)
Mi is bementünk rajta, ez a látvány fogadott:
Megláttam, hogy toronyban masíroznak felfelé az emberek... gondoltam, megnézhetnék... :) Tomi azt mondta, hogy Ti úgysem mentek fel! Dehogynem! Nézd meg, hogy szépen haladnak másik is felfelé, mi is meg tudjuk csinálni! Egyszer élünk! Gyerünk!- hangzott el Tőlem a vezényszó! :)
Megvettük a jegyet, majd elindultunk. Olyan keskeny, fényesre, csúszósra koptatott kőlépcsőn indultunk fel, hogy egymás mellett nem fértünk el a Zalánnal. A lépcsőfokok meg nagyon-nagyok voltak, így még csak egymás kezét sem tudtuk fogni. Elkezdtem félni, hogy lecsúszunk... De nem csúsztunk. :)
Egy-két emeletet haladtunk így, majd egy kis térre jutottunk. Onnan indult tovább a lépcső a toronyba, még csak az épület tetejénél jártunk.. Továbbra is rettentően keskeny, fényesre koptatott kőlépcsőn haladtunk, elől a Zalán, majd én és végül a Tomi. Mindkét oldalt kőépület, tériszony sehol. Amikor felértünk a torony alapzatához, megszűnt a kőlépcső, helyette vasból készül, sokkal szellősebb lépcső következett. Itt már elkezdtem izgulni. Tomi előre ment. Két szintet haladtunk a Zalánnal, amikor a lábaim úgy döntöttek, hogy képtelenek tovább haladni. Egyetlen lépést sem tudtam felfele lépni. jobbról a torony, balról vaskorlát. Alattam vaslépcső, a torony közepe pedig üres. Jobbról nem volt hol kapaszkodni, a bal kezemmel pedig a Zalát fogtam.
Hirtelen rám tört a pánik szerű félelem: magamért sem tudok felelősséget vállalni, nemhogy a gyermekemért! Képtelen voltam tovább menni, a biztonságérzetem miatt inkább le kellett menni fél emeletet, ott volt egy oszlop, amit meg tudtam fogni. Elmondtam Zalánnak, hogy nem tudok tovább menni... Rettenetesen csalódott volt, melynek hangot is adott. Kereste a megoldást és ilyen javaslatokkal állt elő:
- Felmegy egyedül a Tomi után... NEM!
-Megvárjuk, amíg lejön a Tomi és Ő visszamegy vele. -NEM!
Ezután még sírt is, nagyon szeretett volna felmenni. Nagyon sajnáltam, el sem tudom mondai, hogy mennyire, de képtelen voltam felmenni. Kb. a feléig jutottunk, még sok lett volna hátra.
 |
| Eddig jutottunk... |
Mondtam neki, hogy a Tomi lefotóz mindent és mi láthatjuk a képeket, de ez sem vigasztalta. Nagyon szomorú volt. Egészen sokáig. Kértem, hogy bocsássa meg nekem, de azt mondta, hogy nem tud... :(
Vigasztalhatatlanul szomorú volt. Azt mondtam neki, hogy az az egyetlen esélye, hogy feljusson a toronyba, hogy amikor apa értünk jön, rábeszéli, hogy menjenek fel. Rájöttem, hogy nagyon rossz ötlet volt a toronyba felmenni, ha meg sem próbáljuk, akkor a Zalán is vidám maradt volna. :(
A Tomi ilyen képet is fotózott:
Kicsit még barangoltunk, de a éhes lett a csapat, ezért beülünk egy pizzériába.
Ettünk hárman 2 pizzát, ami nagyon finom volt. Az étteremben alig tudtuk kifizetni a fogyasztásunkat, mert többszöri kérésünkre sem kaptuk a számlát. Végül felálltunk, hogy távozunk, de ez sem izgatott különösképpen senkit. Az ajtóban is percekig várakoztunk, de senki nem jött oda hozzánk, pedig látta a személyzet. Tomi ismét keresett egy embert, akinek elmondta, hogy fizetnénk... Végül nehezen, de megszabadultunk a pénzünktől! :)
A következő feladatunk a hűtőmágnes beszerzése volt. Minden egyes bazarat végignéztünk, felmértük a kínálatot, majd a számunkra legjobban tetszőt megvettük. Ezután a palota másik oldala felé vettük az irányt...
Itt egy utca, a Marmontova Ulica nyűgözött le teljesen. Nyílegyenes, hosszú utca, nyílegyenes lámpasorra. Bámulatos!
Az utca felső harmadán egy szökőkutat találtunk. A falon lévő kézből a tölcsérbe folyt a víz. Jajj volt annak, aki elment alatta. :) Amikor odaértünk folyt, de csak éppen feleszméltünk, a fényképező gépet már nem volt lehetőségem használni, mert elállt. Percekig várakoztunk, hogy hátha elindul. Fagyiztunk is addig, de hiába... Nem láttuk újra működés közben.
Az utca végén egy T-com boltot fedeztünk fel, ahol ki kellett próbálni az aktuális újdonságokat, mint pl. a Iphone 6-ot, vagy Samsung Galaxy S6 egde készüléket. :)
Mivel a hajó 16 órakor indult, visszafelé vettük az irányt, a szomszédos utcában.
Hamar visszaértünk a pálmafás sétányra és még volt időnk egy kicsit sétálgatni, gyönyörködni, megpihenni, galambokat kergetni. :)
A hajóra ismét sor állt, mi egy kis szemtelenkedéssel az első között jutottunk fel. :)
Pontosan indult és sokkal izgalmasabbnak ígérkezett az utunk, mert feltámadt a szél és hatalmas hullámok csapkodtak fel a hajóra. A lent ülök sikítoztak én pedig izgultam. :) Amint elértük a Ciovo sziget csúcsát alábbhagytak a hullámok, beértünk egy védett öbölbe. Kikötöttünk Slatine-ban, majd hamar Trogirba értünk. A bicajok ott voltak ahol hagytuk őket. :)
A Konzumban vásároltunk sört és cidert az esti búcsú vacsinkhoz és haza tekertünk. Kisfickónk nagyon ügyes volt, szépen feltekert a szállásunkhoz. Apa még nem volt itthon.
Felérve elkezdtem készülni a holnapi haza úthoz. Kimostam a polifoamokat, vizicipőket, hogy még megszáradjanak, illetve a maradék ruhákat is gépbe dobtam.
Apa hazaért, majd megvacsiztunk. Fáradt volt mindenki, de azért kicsit kölcsönösen meséltünk a napunkról.
Sajnos a Zoli rosszul volt éjszaka, hányt és hasmenése volt. Nem tudtuk eldönteni, hogy a fizikai teljesítmény, gyomorrontás vagy valami vírus miatt, de egész éjszaka nem aludt, én is keveset. Szuper időzítés volt a "betegség" részéről, soha jobbkor, mint egy 750 km-es út előtti éjszakán...
,
http://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/split/a-diokleciansz-palota
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése